GUSZTOS PÉTER

Teljes szövegű keresés

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Én az előbb arra próbáltam utalni, hogy ezek között a különböző országokban egyaránt látható folyamatok között nem tesz az különbséget, hogy az egyik országban éppen más kategóriába sorolják ezt a bizonyos kábítószert. Arról beszélek, hogy az, amit sokszor lehet hallani a konzervatív politikusoktól, hogy ez a fajta büntetőjogi megközelítés önmagában képes megoldani ezt a problémát, ez tévedés. Azt mutatják a hazai tapasztalatok is és a nemzetközi tapasztalatok is, hogy önmagában a büntetőjogi szigor nemhogy megoldani nem képes ezt a problémát, hanem adott esetben még kontraproduktív is lehet, hiszen elfed egy társadalmi jelenséget.
A marihuánáról én nem tudom, hogy ki mondta azt, hogy ez egy, az ember egészségét úgy általánosságban javító és teljesen pozitív dolog lenne. Én nem emlékszem ilyenre a magyarországi vitákban. Aki ismeri ezt a vitát, az pontosan tudja, hogy még azok is, akik arról beszélnek, hogy a marihuánafogyasztók nem bűnözők és nem kell őket börtönbe zárni, mint például a liberális politikusok ezt mondják, azok is elmondják, mi is el szoktuk mondani, hogy ez az egészségre káros, rendszeres, drasztikus, nagy mennyiségű fogyasztásnál súlyosan káros, súlyos egészségügyi problémákat okozó kábítószer; mint ahogy a legális kábítószerek között is van nagyon sok ilyen, sőt mindegyik ilyen: minél többet fogyaszt belőle az ember, annál károsabb. Senki nem mondta azt soha ebben a vitában, hogy a marihuána fogyasztóit azért nem kell büntetni, mert a marihuána az egy egészséges dolog. Hát hol hallottak ilyet, képviselőtársaim?
Mi csak arról beszélünk, már-már reménytelenül, folyamatosan, hogy pusztán azért, mert tizenhat vagy huszonhat éves emberek kipróbálnak egy olyan anyagot, amit a törvény tilt, és amiről tudjuk, hogy egészségtelen, attól még ezek az emberek nem lesznek bűnözők, és nem az a helyes megoldás, hogyha az állam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kriminalizálja őket, mert egy lépéssel nem jutunk közelebb a probléma megoldásához. Csak erről beszélek. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem