PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian, akik ezt a témát követjük akár a Parlament falain belül vagy a Parlament falain kívül, nagyon jól tudjuk, hogy a hét végén Berlinben volt a marihuánakezelés európai konferenciája, amit a német elnökség alatt az EMCDDA szervezett. Egy nagyon érdekes és nagyon jó konferencia volt. Azt állapították meg, hogy több százezresre nőtt a kezelési igény a marihuánafogyasztók körében, ezért speciális nemzetközi összefogást kezdeményeztek a konferencia résztvevői. Én szeretném, hogyha Magyarország csatlakozna ehhez a kezdeményezéshez, és ebben a konferenciasorozatban mi is részt vennénk.
A másik, amit nagyon fontosnak tartok: én úgy látom, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége játszik a számokkal; hogyha neki kedvező számot talál, akkor így alakítja, aztán egy másik számot elővesz, azt meg emígy alakítja. Én azt kérem a képviselő úrtól és a minisztériumtól, és azért sem tudjuk elfogadni ezt a jelentést, mert ebben a jelentésben például a költségvetési támogatások tekintetében nincsenek egyértelmű számok, azt látjuk és azt gondoljuk mi, ellenzéki képviselők, és bárcsak tévednénk, hogy mondjuk, 43 százalékkal csökkent az elmúlt két-három évben a támogatási összeg: nézzük meg a számokat, készüljön egy ilyen elemzés! Ha nem fogadjuk el közösen ezt a jelentést, akkor a minisztérium készíteni fog egy ilyen anyagot.
Abban pedig Gusztos Péter képviselőtársammal vitatkoznék, hogy én azt gondolom, hogy ma Európa középmezőnyébe tartozunk a kábítószer-fogyasztás területén, míg az alkoholizmus, az öngyilkosság és egyéb területeken az élbolyhoz tartozunk. Olyan politikát kell folytatnunk, mind az öt parlamenti pártnak, hogy ne az következzen be, hogy az élbolyhoz zárkózunk föl, hanem inkább minél jobban maradjanak le a statisztikai adataink. Ezért én azt gondolom, hogy nem az SZDSZ által képviselt politikát kell ebben követni, hanem egész egyszerűen, ahogy a mai vitában már többször elhangzott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), összefogásra van szükség, az öt parlamenti párt szakembereinek együtt kell dolgozni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem