WINKFEIN CSABA

Teljes szövegű keresés

WINKFEIN CSABA
WINKFEIN CSABA, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága 2007. február 26-ai ülésén a J/2027-es számú jelentést és a H/2028-as számú országgyűlési határozati módosítást megtárgyalta. A jelentésben foglaltakkal kapcsolatban többféle észrevételnek adtak hangot a bizottság tagjai.
A bizottság többségi véleménye a következő. A jelentésben szereplő kutatási adatokból kiderül, hogy minden harmadik fiatal kipróbált már valamilyen tiltott szert. A kábítószer első kipróbálásának leggyakoribb életkora a 14-15 éves korcsoportra tehető. Sajnos jól látható, hogy egyre fiatalabb korosztályt érint ez a súlyos probléma. A bizottság véleménye, hogy komoly beavatkozásokra van szükség, ezért folytatni kell az iskolai prevenciós programokat is. Az utóbbi években az általános és középiskolák 91 százalékában működött és jelenleg is működik drogprevenciós program. Ezeket a programokat a későbbiekben is szorgalmaznunk és támogatnunk kell. A rendezvénysorozatok közül a jelentés kiemeli és a bizottság többsége is fontosnak tartotta a következőket: a „szenvedélyek napja” rendezvénysorozatot, a „köztes átmenetek - a drogról” címet viselő interaktív utazó kiállítást, a 2005-ben a Foglalkoztatási Hivatalban kidolgozása került, „maradj a zöld zónában; a vállalatok és dolgozóik mozgósítása a káros alkohol- és kábítószer-fogyasztás megelőzésére” elnevezésű programot és a „biztonságos szórakozóhelyek” programot is.
További megelőzési stratégiaként fontosnak tartjuk a drogprevenciós rendezvénysorozatok folytatását. A bizottság tagjai külön kiemelték e programok közül a „biztonságos szórakozóhelyek” programot és a „szenvedélyek napja” elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyeket nagyon sikeresnek tartottak. A jelentésből kitűnik a drogfogyasztás egészségügyi következményei kapcsán, hogy a hazai intravénás drogfüggők populációjában a HIV-fertőzöttség prevalenciája alacsony. Viszont a Hepatitis C-prevalencia a 25 éven aluliak korcsoportjában az átlagosnál magasabb.
A bizottság és a jelentés is hangsúlyozza, hogy további beavatkozások szükségesek a fiatal intravénás droghasználók fertőződési kockázatának csökkentése érdekében, például fontos lenne a tűcsere-automaták kihelyezésének folytatása a drogambulanciák bevonásával.
A jelentésben olvasható, hogy a lefoglalási adatok alapján Magyarországon 2005-ben továbbra is a marihuána volt a legnépszerűbb kábítószer, előfordulási gyakoriságban a korábbi évekhez hasonlóan a marihuánát az ecstasy, az amfetamin, majd a heroin követi. Az amfetamin előfordulási gyakorisága 2001-től kezdődően emelkedő tendenciát mutat, ami a 2005. évben is folytatódott. Ezekre a tendenciákra külön oda kell figyelnünk.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottság többsége - 13 igen, 10 nem mellett - a jelentést és a határozati javaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem