CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most, amikor a kormány megbízásából előterjesztem a „Legyen jobb a gyerekeknek!” nemzeti stratégiáról 2007-2032 című előterjesztést, olyan javaslat megvitatását és elfogadását indítványozom, amelynek legfőbb célja, hogy kiteljesítse a gyermeki jogok védelmét, vagyis csökkentse a gyermekek és családjaik szegénységét. Ennek érdekében az országgyűlési határozati javaslat feladatokat határoz meg a kormánynak. Feladatul adja, hogy a döntések meghozatalakor a gyermekek helyzete javításának, a gyermekek mindenek felett álló érdekének meghatározó szemponttá kell válnia, feladatul adja, hogy a kormány első alkalommal június 30-ig a 2007-2010 közötti évekre, majd ezt követően háromévente kormányzati cselekvési programot dolgozzon ki, és feladatul adja a kormánynak, hogy készítse el a nemzeti stratégiában foglalt feladatok követési, ellenőrzési, értékelési rendszerét is.
Tisztelt Ház! Emlékeztetni szeretnék arra is, hogy az előterjesztés a kormányprogram „Igazságos családtámogatás, küzdelem a gyermekszegénység ellen” című fejezetében meghatározott célokhoz, feladatokhoz kapcsolódik. A kormányprogram meghatározta a gyermekszegénység elleni küzdelem főbb céljait, így többek között azt is, hogy a széles körű nemzeti összefogás érdekében társadalmi mozgalmat kell indítani a szegénységben élő gyermekek támogatására. A gyerekek esélyeinek növelése és a gyermekszegénység visszaszorítása a társadalom, az állami és önkormányzati szervek, valamint a civil szerveződések közös érdeke, feladata és felelőssége.
(9.40)
A kormányprogram meghatározza a gyermekszegénység elleni küzdelem főbb területeit, aminek lényege: segítség a szülők munkába állásához; több támogatás a nehéz körülmények között élő családoknak, a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése; a lakhatási feltételek javítása; esélyegyenlőség az iskolában; nemzeti program a gyermekek egészségéért.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, nincs közöttünk egyetlenegy ember sem ebben a teremben, de talán az egész országban sem, aki ne értene egyet a most tárgyalandó országgyűlési határozat címében foglalt megfogalmazással. Mindannyian azt gondoljuk, azt diktálják érzelmeink és morális meggyőződésünk, hogy ha rajtunk múlik, akkor bizony legyen jobb a gyerekeknek.
Az előkészületi munkák során folyamatosan irányadó törekvésünk volt, hogy az egygenerációnyi időre előretekintő nemzeti stratégia lehetőleg a konszenzusokat keresse, hogy ne a nézetkülönbségekre, hanem a közösen vállalható célokra és elvekre koncentráljon. Jó érzéssel mondhatjuk azt, hogy bár az eddigiekben is számos politikai és civil szervezet képviselője, kutató és gyakorló szakember vett részt a nemzeti stratégiáról folytatott vitákban, sikerült egy olyan egyeztetett szövegben megállapodnunk, amely senkiből nem váltott ki fenntartásokat, ellenállást.
Köszönet ezért Ferge Zsuzsa professzor asszonynak és csapatának, az akadémiai munkacsoportnak, hiszen a munkát - igen ritka eset ez egyébként - ők végezték el; a kormány vállalhatónak tartotta, és ezért nyújtotta be az Országgyűlésnek. Nem kormányzati műhelyekben készült programról van szó, hanem tudósok, akadémikusok, kutatók által összeszedett tudás birtokában, ennek összegzéseként készült. Szeretnék a kormány nevében tehát köszönetet mondani Ferge Zsuzsának és a vele dolgozó kollégáknak az elkészített programért. Bízom abban, hogy az Országgyűlésben is arról fogunk vitatkozni, hogy melyek lehetnek azok a célok és elvek, amelyek keretein belül mindannyian el tudjuk képzelni elkötelezettségeinket, teendőinket, politikai vállalásainkat. A közös minimum keresése az a sajátos mód, amelyre egy országgyűlési határozat megvitatása alkalmas lehet.
Tisztelt Képviselők! Hölgyeim és Uraim! Röviden szeretnék néhány olyan területet kiemelni, ami segítségül szolgálhat számunkra a lehetséges konszenzus kialakításához. Van ugyanis az érzelmi és morális körülményeken túlmutató okunk is arra, hogy a gyermekszegénység csökkentésével, a gyerekek boldogabb életével, jobb tanulási és sikeresebb munkavállalási esélyeivel foglalkozzunk. Ez az ok nem más, mint a közös érdekünk. Ha úgy tetszik, a közös gazdasági érdekünk. Az egész nemzeti jólétre kedvezőtlenül hat a foglalkoztatottság alacsony szintje. Ha gyermekeink 20-25 százalékát továbbra is elveszítjük, mert a középiskola befejezése előtt lemorzsolódnak a tanulók közül, ha akkora hányadban nem jutnak a piacokon értékesíthető tudáshoz, végzettséghez az iskoláztatásuk során, akkor ez komolyan veszélyezteti gazdasági felemelkedésünket, felzárkózásunk lehetőségeit, a gazdaság fenntarthatóságát.
Nem csupán a gazdaság növekedéséhez, a gazdaság fejlődéséhez fűződnek komoly érdekeink, hanem az államháztartási egyensúlyok fenntartásához is. Ha nem jutnak minél nagyobb arányban jó keresetű, legális munkához, akkor nem lesz, aki járulékokat, adót fizessen a nyugdíjkasszába vagy más szociális ellátásokra, amitől nekünk nem lesz meg a tisztességes nyugdíjunk. Amikor tehát azt mondjuk, hogy legyen jobb a gyerekeknek, akkor ezzel nem kis részben azt is mondjuk, hogy legyen jobb nekünk, saját magunknak is. A gyerekek esélyeinek jobbításáért megteendő lépéseink elsősorban nem áldozatos lemondások, hanem saját, bölcsen felfogott érdekeinknek a képviselete és érvényesítése is.
Az előterjesztés felveti a legfontosabb irányokat arról, hogy miképpen lehet jobb sorsot, jobb végzettséget és jobb munkához jutási esélyeket teremteni gyermekeink számára. E körben most a következőket emelném ki. A jövő generáció - idézőjelben mondva - ”elveszítésében” a legnagyobb kockázati tényező az, ha a gyerekek nélkülözések közepette, szegénységben nőnek fel. Éhesen, rossz felszereléssel csak rendkívüli erőfeszítésekkel és rendkívüli tehetséggel lehet jó tanulmányi eredményeket elérni, meghaladni a szülői ház társadalmi-gazdasági, kulturális körülményeit.
Márpedig ez nekünk kevés. Nekünk minden gyermek kell, minden gyermek számít. Ezért minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell próbálni enyhíteni és csökkenteni a gyerekek körében a szegénységet, ideértve azt is, hogy csökkenteni kell a rossz, komfort nélküli lakásban élő gyerekek arányát, és muszáj javítani a gyerekek egészségügyi kilátásain. Egyetértés alakult ki arról, hogy a gyerekek szegénysége nem választható el a szülők szegénységétől. A gyerekek életkörülményein rövid távon legalábbis akkor tudunk javítani, ha a szülők körében képesek vagyunk csökkenteni a szegénységet. A szülők szegénysége pedig mindenekelőtt a munkaalkalmak és munkajövedelmek hiányával, a tartós munkanélküliséggel függ össze.
A következtetés is világos: a gyerekek szegénységén akkor tudunk a legtöbbet javítani, ha a szülők munkába állási esélyein, jövedelmi kilátásain tudunk javítani. Ez a feladat a gyerekes szülők - mindenekelőtt a kisgyerekes anyák - munkavállalási lehetőségeinek, kedvezményeinek a bővítését igényli.
Nem elég azonban általánosságban javítani az óvodai és bölcsődei ellátások mennyiségi és minőségi mutatóin, hanem különösen nagy gonddal kell a támogatásokat célozni a magas szegénységi kockázattal jellemezhető társadalmi csoportokra. A legnagyobb szegénységi koncentráció részben a leghátrányosabb helyzetű földrajzi térségeket, részben a legalacsonyabb iskolai végzettségű csoportokat - mindenekelőtt a kevéssé iskolázott, nyolcosztályos vagy annál alacsonyabb iskolai végzettségű csoportokat - jellemzi. Döntő jelentőségű kérdés az, hogy minél több gyerek járhasson jó minőségű óvodába és bölcsődébe, hogy különösen a szegénységben élő gyerekek számára már kicsi koruktól legyenek elérhetők a korai képességgondozás módszerei.
Számos hazai és külföldi vizsgálat bizonyítja, hogy az iskolai pályafutás sikeressége vagy kudarcai elsősorban a korai életkor feltételeivel, körülményeivel magyarázhatók. A korai életkorban tett befektetések hozamaihoz képest a későbbi kiegyenlítő beavatkozások sokkal több erőfeszítéssel eredményezik ugyanazokat a sikereket. E tényt a pszichológusok, gyógypedagógusok már régen ismerik, napirendre azért kerülhetett, mert egyértelmű hasznait a közgazdászok 20-30 év eredményeit elemezve már igazolni is képesek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! A szegénység - ezen belül a gyermekszegénység - összetett jelenség. A szűkös és bizonytalan jövedelmek létbizonytalanságot, tehát elégtelen és egészségtelen táplálkozást, rossz lakásviszonyokat, sok kielégítetlen alapszükségletet és szorongást jelentenek. Magyarországon 2006-ban 1 266 295 háztartásban 2 064 793 tizennyolc év alatti gyermek élt. A családok többsége - több mint 65 százaléka - nevel ma gyermeket Magyarországon.
A statisztikai adatok alapján a gyermekes családok a többieknél szegényebbek. Az összlakosságból 12 százalék, a gyerekek közül 19 százalék, 420 ezer gyermek él egy széles körben elfogadott szegénységi küszöb alatt. A létminimum alatt 2004-ben a lakosság 28 százaléka, a gyerekek 40 százaléka, azaz 850 ezer gyermek élt.
A gyermekszegénység elleni küzdelem leghatékonyabb módja a gyermekszegénység kialakulásának megelőzése. A nemzeti stratégia ennek érdekében egyrészt már a gyermek születésének pillanatától meghatározza az esélyei növeléséhez szükséges intézkedéseket, a korai készség- és képességfejlesztést, másrészt felismeri, hogy a gyermekszegénység és a családok helyzete, a szülők foglalkoztatottsága, jövedelmi helyzete, a lakáskörülmények nem választhatók el egymástól; a két problémát együtt kell kezelni.
Tisztelt Ház! A program megvalósításának csak akkor lehet esélye, ha az összefüggő, egy irányba tartó részfeladatok, lépések és intézkedések rendszerszerű változásokat képesek generálni a gazdasági-társadalmi, politikai és közszolgálati rendszerben. A gyermekszegénység jelentős mértékű csökkentése több évtizedes erőfeszítéseket igényel, ezért is szükséges egy 25 évre szóló, generációs programot alkotni. A gyermekek esélyeinek kiegyenlítéséért megteendő lépések, intézkedések szorosan összefüggnek az ország átfogó gazdasági és társadalmi céljaival.
(9.50)
A gyermekszegénység csökkentéséhez átfogó, minden ágazatra kiterjedő intézkedésekre van szükség. A probléma megoldása komplex megközelítést igényel, vagyis azt, hogy az egyes területeken - oktatás, egészségügy, szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatások - egymással összhangban álló, egymásra épülő intézkedések szülessenek.
A nemzeti stratégia egy generáció alatt három átfogó cél megvalósítását tűzi ki. Az első: jelentősen, a jelenleginek töredékére csökkenjen a gyerekek és szüleik szegénysége, és ezzel egyidejűleg közeledjenek egymáshoz a gyermekek továbbtanulási esélyei, életkilátásai. Másodszor: szűnjenek meg a gyermeki kirekesztés és szegregáltság, a mélyszegénység szélsőséges formái, csökkenjen az életesélyeket romboló devianciák előfordulása. És harmadszor: alapvetően alakuljon át azon intézmények és szolgáltatások működési módja és szemlélete, amelyek ma hozzájárulnak a szegénység és kirekesztés újratermelődéséhez.
A célok elérése érdekében hat fejlesztési területen határoz meg feladatokat a cselekvési program, így a munkaerő-piaci helyzet javítása, a gyerekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése, a lakhatás feltételeinek, minőségének és biztonságának javítása, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások fejlesztése, a gyerekes háztartásokat célzó szolgáltatások és szakellátások fejlesztése, valamint egy egészségesebb gyermekkor biztosítása.
Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti stratégia végrehajtásával jelentősen, a jelenleginek a töredékére csökkenhet a gyermekek és családjaik szegénységének aránya, és ezzel egyidejűleg közeledhetnek egymáshoz a gyermekek továbbtanulási esélyei, életkilátásai. Radikálisan enyhülhetnek továbbá a gyermeki kirekesztés, szegregálás és szegénység szélsőséges formái, csökkenhet az életesélyeket romboló devianciák előfordulása.
Kötelességem tájékoztatni önöket arról, hogy az országgyűlési határozattervezetben szereplő cselekvési terv előkészületei zajlanak, és reményeink szerint a határozattervezet szellemének és betűjének megfelelően ezt a programot első lépésben három évre a kormány meg fogja alkotni. Mindezzel együttműködést szeretnék kínálni: őszinte örömünkre szolgálna az, ha valamennyi önkormányzat megpróbálná végiggondolni, hogy a saját lehetőségeit mérlegelve mit tehetne a gyermekek esélyeinek javításáért, a gyermekszegénység csökkentéséért.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előterjesztés bizottsági vitáira március hónapban került sor. Ezekben az indulatoktól nem mentes napokban a bizottságok többsége képes volt a gyermekek érdekében konszenzusos álláspont kialakítására, és képes volt az alapvető célokban és elvekben egyetérteni. Ez ad reményt arra, hogy talán nem egyszeri és véletlen volt az, ami a legtöbb bizottságban történt, és talán sikerülhet a konszenzust itt, az ülésteremben is megismételni. Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy az országgyűlési határozatot, vele együtt a „Legyen jobb a gyerekeknek!” stratégiát vitassa meg és fogadja el gyerekeink, unokáink, a jövőnk érdekében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
