SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A „Legyen jobb a gyerekeknek!” nemzeti stratégiáról vitatkozunk a 2007-2032 közötti időszakra vonatkozóan. Tegnap egy jezsuita atyával beszélgettem, aki elmesélte, hogy minap Moldovából csángó gyerekek érkeztek a templomába. Az egyik kislány gyönyörűen énekelt. Azt mondta, olyan szinten, mint Sebestyén Márta. Zseniális, tehetséges kislány volt. Az éneklés után odament hozzá az atya, és megkérdezte: ne haragudj, hogy zavarlak, mondd meg, légy szíves, hány fős a falutok ott, messze, innen körülbelül 900 kilométerre. Erre a kislány, aki 7-8 éves volt, azt válaszolta, hogy „azt nem tudom, de körülbelül 600 család él benne”.
Tisztelt Országgyűlés! A kereszténydemokratáknak ezzel az anyaggal ez az első - nem kritikája, hanem sokkal inkább - üzenete: hogy a gyermek egyenlő a családdal. Nem lehet onnan kiragadni, nem lehet pontosan megmondani, hogy hány gyermekről van szó, családról kell gondolkozni. Még egyszer hadd idézzem ezt a mondatot: nem tudom, hogy hány ember él a falumban, de körülbelül 600 család.
Ha megengedik, három részre osztanám a felszólalásomat. Az egyik kicsit a múlt: nagyon röviden az elmúlt húsz évről beszélnék. Majd az anyagban megmutatkozó célokat és a jelen állapotot szeretném összehasonlítani; illetve nagyon röviden a szegénységben élőkről, és talán ami meglepő lesz, a jómódban élő gyermekekről szeretnék néhány gondolatot mondani, hisz az anyag, ha jól értem, nemcsak a szegénységben élő gyerekekhez kell hogy szóljon, hanem minden gyermekhez, természetesen ahogy kezdtem: a családokhoz.
A rendszerváltoztatás következményeit, azt hiszem, elég sokan hasonlóan ítéljük meg, Ferge Zsuzsa professzor asszonnyal mindenképpen azonosan. Egyfelől tömeges elbocsátásokat éltek és szenvedtek meg az emberek, másfelől új típusú munkahelyek jöttek létre, minek következtében családapák, családanyák, fiatalok 10-12-14 órákat dolgoznak, sokszor a hétvégéjüket is munkává teszik. Egyfelől az anyagi lehetőségek szinte a végtelenségig mehettek fel, másfelől pedig oly szétszakadás indult el a társadalomban, hogy sosem látott szegénység tapasztalható most már Magyarországon.
Ami még számomra a rendszerváltozás következménye, az az árubőség, az árukínálat, amellyel adott esetben nagyon nehezen és nagyon szomorú módon próbálnak megbirkózni az emberek. Erre kicsit később vissza fogok térni a vezérszónoki felszólalásomban.
Az elmúlt időszak megítélésében nincsen különbség. Azt hiszem, nincsen különbség a második részben, amire céloztam, hogy mik a célok. Amiben különbség lesz, az a jelen állapot megfogalmazása, hisz arról ez az anyag semmit nem szól. Korózs Lajos elnök úr és többek is, az államtitkár úr is kiemelte tulajdonképpen a szegénység forrásait: oktatás, ezen belül az alap-, közép- és felsőoktatás, az egészségügy, a sokgyermekes lét, kistelepülésen él-e valaki vagy pedig nagyvárosban, leginkább a fővárosban; alacsony foglalkoztatási ráta, illetve lehetőségek, illetve hogy valaki fogyatékkal élő gyermeket, hozzátartozót nevel.
Ha megengedik, ezek közül csak néhányat fogok kiemelni. Kezdem az oktatással. Mit is tesz most a kormány? Ez itt a nagy kérdés. Ugyan az anyagban azt írja, hogy az oktatás szinte a legfontosabb terület, hogy kiemeljük a mélyszegénységből a fiatalokat, ehhez képest pedig pont az ellenkezőjét teszi: bezárja azokat az iskolákat, kisiskolákat, vagy ellehetetleníti, összevonásra kényszeríti, ahol a legszegényebb emberek élnek és próbálnak még boldogulni.
(11.10)
Megoldás-e az utaztatás, hisz sokszor Béki Gabriellától vagy a szabad demokratáktól halljuk azt az amerikai mintát, hogy gyűjtsék össze a gyerekeket, utaztassák. Igen, lehet, hogy valahol jó megoldás ez, de például ha egy cigány édesanyával beszélgetünk, a legkevésbé szeretné - főleg az első négy osztályban - kiadni a gyermekét az iskolából, és utaztatni máshová, 10-20-30 kilométerrel odébb. Az az érzelmi kötődés, ami közte és a gyermeke, gyermekei között megvan, számunkra sokszor teljesen fölfoghatatlan, de meg kell érteni őket, hogy miért nem akarják elengedni gyermekeiket távolabbi települések iskoláiba. Ha megszűnik az iskola, ezzel még inkább tovább sújtjuk ezeket az embereket, ezeket a szegény családokat.
Többen is fölvetették az integráció és a szegregáció kérdését is a tanításban. Ki kell mondani valóban, hogy a szegregáció elfogadhatatlan, ha hátrányos megkülönböztetést okoz. Ilyen volt egyébként Gyurcsány Ferenc másfél évvel ezelőtti mondata, amikor a generációs lánc megszakításáról beszélt. Ez igen, ez szegregáció!
De ugyanilyen káros lehet egyébként az erőltetett integráció is, ha a képességek nincsenek meg teljes mértékben, mert csak kudarcot okoz. Mint ahogy sokan hiába szeretnénk sportolni - futni és versenyezni a nagyokkal, futballozni és versenyezni a nagyokkal -, ha nincs meg az a képességünk, akkor hiába, csak kudarcot fog okozni. És ezt megint csak olyan ember mondta nekem, aki cigány gyermekeket nevel, köztük él - nemcsak valahonnan kitalálja a megoldást és oktatni szeretné, meg papíron, elméletben tudja a megoldást, hanem köztük él, olyan ember mondta nekem -, hogy ha a cigány gyermekeket túl sokáig ennek a kudarcélménynek kitesszük, akkor ugyanoda vissza fognak csúszni, ahol kezdték, az iskola elejére: az első-második osztályba. Az a kudarcélmény végigkíséri őket egész életükön keresztül. És ha ez a kudarcélmény végigkíséri őket, soha nem fognak tudni kikerülni ebből a szegény helyzetből, ebből a mélynyomorból.
Tehát nagyon meg kell gondolni, amikor szegregációról, illetve integrációról beszélünk az oktatásban, hogy ez hova vezet. Nem lehet az egyiket és a másikat megbélyegezni, mindig a képességekre kell odafigyelni, és a legnagyobb segítséget megadni azoknak, akik nem tudnak máshogy kitörni ebből a helyzetből.
Nem véletlen egyébként, hogy a legmélyebb szegénységben élők gyerekeinek 40 százaléka nem végzi el az általános iskolát. Borzalmas ez a szám! És ugyanígy beszélhetnék a középiskoláról, illetve a felsőoktatásról is, hisz az utaztatás költségeinek emelkedésével - a kormány most szűkítette a lehetőségeket -, a bentlakás árának növekedésével szűkülnek a lehetőségek; a felsőoktatásban pedig a tandíj bevezetése még tovább fogja növelni a szakadékot, még tovább fogja nehezíteni ezeknek az embereknek a fölemelkedését és a lehetőségeit. Semmi esélyük nem lesz arra, hogy kitörjenek ebből a helyzetből, kitörjenek ebből a létből.
Az egészségügyről nagyon röviden szeretnék önöknek beszélni. Nem én mondom, szakemberek mondják: a gyermekkorban megszerzett, ki nem gyógyított betegségek örök életre kihatnak. És ha ez valóban kihat örök életükre, akkor ezt a hátrányt örök életükre el fogják szenvedni ezek a gyermekek. A mostani kórház-, intézmény-, osztálybezárások pedig pont ezt a különbözőséget, különbséget fogják még tovább növelni, még inkább nehezíteni, főleg a kistelepülésen élők sorsát, hisz nagyon nehezen fogják elérni azt a kórházi ellátást, amelyre szükségük lesz.
A sokgyermekes létről néhány gondolatot engedjenek meg: ha Budapesten hasonlítjuk össze azokat a családokat, akik nem nevelnek gyermeket, illetve akik három vagy annál több gyermeket nevelnek, ezeknél a családoknál az egy főre jutó jövedelem másfélszeres különbséget mutat, sajnos nem a sokgyermekes család javára. De ha ugyanezt vidékiekkel hasonlítjuk össze, akkor már majdnem két és félszeres a különbség, óriási. És ez a hátrány tovább nő, ez a hátrány behozhatatlan. Éppen ezért nem értjük, és nem tudjuk fölfogni, hogy miért kellett a családi adókedvezményt annak idején megszüntetni, miért nem fogták föl, hogy az alsó középosztályok, akik már igenis vissza tudták téríteni az adó egy részét legalább a családi adókedvezményből, igenis nagy segítséget kaptak ezáltal.
Végül a fogyatékos gyermekek neveléséről: túl azon, hogy a család óriási tragédiát kap - bár sokszor szépséget és örömet is, ha fogyatékos gyermek születik ott -, túl azon, hogy sokszor a férfiak nem bírják, és otthagyják az asszonyt, és otthagyják a beteg vagy súlyos beteg gyermeket, és az anya még inkább rászorul a segítségre, és még inkább nehezebb életben van, a gond az, hogy a fogyatékos gyermek nevelése együtt jár a szegénységgel. Ha ezen valamilyen javítás, valamilyen módosítás nem lesz a következő időszakban sürgősen az életükben, akkor nagyon nagy baj történik. Itt meg kell mondanom azt a kritikát önöknek, hogy amikor a fogyatékostörvényről tárgyaltunk - csak egy rövidebb időszakaszt tárgyaltunk, hisz 2010-ig, esetleg 2013-ig -, de amikor Tállai András egy nagyon pici törvénymódosítást szeretett volna az önök segítségével elérni, hogy segítsünk most azonnal a fogyatékos gyermekeket, ifjakat nevelő szülőknek, akkor önök ezt lesöpörték. Hogy vehetjük akkor komolyan egy hosszú távú, egészen 25 évre szóló anyag gondolatait?
Amikor a „Legyen jobb a gyerekeknek!” című határozati javaslatot önök elénk tették, azon gondolkoztam, hogy mi az, ami hiányzik, és ami miatt nagyon nagy hiányérzetem van ebben az anyagban. Leginkább az anyag a lecsúszó, elszegényedő gyermekekről szól, de nézzük meg, mit jelent a jómód adott esetben a gyermekeknek. Egyrészt a gazdag és jómódú szülők sokszor mind a ketten munkahelyen vannak, egész nap dolgoznak, a gyermek állandó szülői távollétet kell hogy elszenvedjen. Az érzelmi töltődés teljes hiánya lép föl. Új családi program található meg az utóbbi években: a vasárnapi shoppingolás; a közösségek teljes hiánya, a filmek, illetve a gagyi reklámok milyen mértékben sújtják a gyerekek érzelmi töltődését. Hogy lehet komolyan venni olyan filmeket, olyan reklámokat, mint az a kávéreklám: „a legtöbb, mi adható”?! Ezzel hülyítenek embereket; vagy pedig azzal a nevelési célzattal most már 3-4, naponta akár 5 órát is használt, sokak által elektromos cuminak mondott televízióval, amivel másfél-két éves, 5 éves vagy 14 éves gyermekeket fölnevelnek. Nagyon igaza van Korózs Lajosnak, amikor az iskola szerepéről beszél. De az iskolában eltölt egy gyerek 5 órát, és majdnem ugyanennyit most már a televízió előtt.
Ha ebben nem tudunk egyetérteni, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy valamit itt - nem cenzúrával, természetesen, ezt hangsúlyozom - tenni kell, mert ha ez a gagyi, ez az önzőség - és sorolhatnám tovább - rázúdul a fiatalokra, és 25 év múlva itt egymás szemébe nézünk, aki még él vagy aki folytatja ezt a programot, azt mondja, hogy semmit nem tettek eleink, semmit nem tettek a korábbi képviselők.
Éppen ezért kereszténydemokratákként a következőt kell kimondanunk, és kérjük ebben a támogatásukat. Az egyik: iskolában a családi életre való nevelésről beszélni kell, és nem csak annyit, hogy időnként - félévente, évente - szexuális felvilágosítást tartanak a fiataloknak. A történelem, a földrajz, a magyar-, a nyelvoktatás és a matematika mind-mind nagyon fontos dolgok, de gondoljanak bele abba, hogy amikor a gyermek vagy fiatal elvégzi a középiskolát vagy a főiskolát, egyetemet, utána élete nagy részét valamilyen formájú családban fogja leélni, és erre senki nem oktatja őket. A rohanó világban senki nem oktatja őket. Ha ezzel nem fogunk törődni, akkor sokkal nagyobb hátrányt fog elszenvedni nemcsak a szegény gyermek, szegény család, hanem a jobb módban élők is.
A másik javaslatunk az, hogy a kereskedelmi törvény, illetve a munka törvénykönyve alapján a vasárnapi nyitva tartást szigorítani kell. Igenis be kell csuknia egy napra a nagyboltoknak pontosan azért, hogy az ott dolgozó munkásemberek pihenni tudjanak, családjukkal együtt lehessenek, illetve a családoknak ne az legyen a hétvégi szórakozásuk, hogy csak ott tologatják a gyermekeket, mondjuk, egy nagy bevásárlóközpontban, ahelyett, hogy jó levegőre vagy bárhova máshova mennének.
(11.20)
A harmadik kérdés és a felvetésünk a választható családi adózásnak az elfogadása, illetve bevezetése. Ha ezt nem fogadják el, higgyék el, azok a családok, amelyek a legszegényebb társaikat tartják fenn adójukkal, járulékbefizetésükkel és adott esetben szolidaritásukkal, ők fognak lesüllyedni. És mindehhez ami a legfontosabb talán, a rendszerszerű változás mind a gazdasági életben, mind pedig ezáltal a szociális és társadalmi területen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Összefoglalva: bár a célok megfogalmazása nagyon helyes, bár az anyagban szerepel - és itt idézem -, hogy szempont legyen minden kormányzati döntésben ennek az anyagnak a végrehajtása, mivel az iskolabezárások most történnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), az utazási költségtérítés csökkentése most történik, az egészségügy szétverése most történik, a családtámogatási rendszer szétverése most történik, az otthonteremtés szétverése most történik, azt kell mondanom, hogy itt az előterjesztőnek egy segítsége van, hogy a lécet jóval lejjebb helyezik, így majd 25 év múlva el lehet mondani, hogy mégiscsak sikerült valami eredményt elérni.
Én azt gondolom, hogy ne a lécet tegyük alacsonyra, hanem most azonnal kell segíteni bizonyos családokon, a legtöbb családon, akkor éri el a célját 25 év múlva is ez az anyag.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
