PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hazánk termálvízkészletének gyógyászati, idegenforgalmi és egyéb célú felhasználása meghatározó nemzetgazdasági jelentőségű kérdés, amit végre sikerült beépíteni az Új Magyarország fejlesztési tervbe és a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiába is.
Kevés esetben mondhatjuk el magunkról, hogy Magyarország gazdag ország s valódi nagyhatalomnak számít, a termálvízkincs tekintetében azonban nincs okunk szerényen viselkedni. Hazánk Japán, Olaszország, Izland és Németország után az előkelő ötödik helyet foglalja el a világ országai között, s Hévízen található a világ második legnagyobb meleg vizű tava. 1289 termálforrás, 39 gyógyfürdő, 5 gyógybarlang, 48 elismert ásványvíz, illetve 136 gyógyvízforrás, 4 gyógyiszaplelőhely és egy mofetta teszi teljessé a képet.
A hazánkba látogató külföldi vendégek tíz százaléka kifejezetten a gyógyfürdők végett keresi fel Magyarországot. A szakma meghatározó képviselői mindezek alapján egybehangzóan állítják, hogy Magyarország a gyógyturizmus terén lehet igazán versenyképes a nemzetközi turisztikai piacon. A nemzetközi turisztikai szerepén kívül azonban semmi esetre sem feledkezhetünk meg a gyógyfürdők egészségvédő és rehabilitációs hatású szerepéről.
Sokszor hallottuk az előző kormányzati ciklusban, hogy a gyógyfürdő-szolgáltatások támogatása kiemelt egészségpolitikai célkitűzés - aztán a gyakorlatban a megemelt fürdőjegy- és szolgáltatási árakkal találkoztunk. A Magyar Demokrata Fórum már akkor is azt kérte az egészségügyi kormányzattól, hogy a gyógyfürdők rehabilitációs célú igénybevételének eddigi menetét a betegek javára alakítsák át. Azt szerettük volna elérni, hogy ne rendelet szabályozza, hogy egyes betegségtípusokra hány gyógykezelés írható fel, hanem az orvos dönthesse el, hogy a beteg egy évben hányszor veheti igénybe biztosítási támogatással a gyógyvízkezeléseket. Sajnos nem jártunk sikerrel, pedig a helyzet egyre rosszabb.
Az egészségbiztosító által fizetett térítések tétele 2003 óta nem növekedett, ami jelentős anyagi terhet jelent az üzemeltető és az igénybevevő oldaláról egyaránt. Ezt orvosolandó, 2006 májusában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a Magyar Fürdőszövetség szakmai megállapodást kötött a szolgáltatási díjak térítésének csaknem 20 százalékos emelésére. Ennek értelmében összesen tíz, gyógyfürdőkben alkalmazott egészségügyi szolgáltatás egészségbiztosítási finanszírozását emelnék meg 20 százalékkal, melynek fedezetét a már elfogadott 2007. évi költségvetés biztosítja. Ennek ellenére a kiszivárogtatott hírek szerint az egészségügyi tárca miniszteri rendeletben még a 2003-ban elfogadott támogatási összegeket is csökkenteni fogja. Hogy mindez milyen következményekkel jár?
Közvetlen hatásként a Magyar Fürdőszövetség szerint kénytelenek lesznek emelni a betegek által fizetendő térítési díjat, amit a kevésbé tehetősek nem tudnak megfizetni, így nem tudják igénybe venni a gyógyító szolgáltatást. Hosszú távon ez jelentős elbocsátást idézhet elő, sőt az elmúlt években 100 milliárd forintos nagyságrendben megvalósított egészségturisztikai beruházások egy részének hiteltörlesztését is ellehetetleníti.
A helyzet pikantériája a továbbiakban még az, hogy az egészségügyi tárca a jelek szerint elfelejtett egyeztetni az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal, így a tervezett megállapodásszegés, a támogatáscsökkentés szöges ellentétben áll az Új Magyarország fejlesztési tervben és a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában foglaltakkal.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügy kapcsán számtalanszor megfogalmazták már azt az alapvetést, hogy a megelőzés olcsóbb, mint a gyógyítás. A gyógyfürdők kínálta szolgáltatások mindkettőt lehetővé teszik, ráadásul a lehető legtermészetesebb és hazánkban páratlan gazdagságában előforduló közegben. Jelenleg zajlik az egészségügyi és szociális ellátórendszer átalakítása is. Megfontolandó lenne pont a gyógyvizek mentén összekötni a kettőt, hiszen bizonyos betegségtípusok esetén könnyítheti és gyorsíthatja a gyógyulást vagy a rehabilitáció folyamatát a gyógyvizes kezelés, ezzel pedig hozzájárul a beteg - amit ön is szokott hangoztatni - munkaerőpiacra való mielőbbi visszakerüléséhez.
Tisztelt Államtitkár Úr! A gyógyvizekre épülő egészségügyi és turisztikai szolgáltatást végzőknek hosszú távra kell tervezniük. De mit tervez az egészségügyi kormányzat a gyógyfürdőkkel kapcsolatban?
Várom megtisztelő válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem