GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is említette, két jogszabály követi le ezt a kérdést, a ’93. évi II. törvény és a 63/2005. számú kormányrendelet. Ezek egyike sem tartalmaz olyan előírást, amelyből a bérleti szerződés automatikus megszűnése következne, illetőleg a bérleti szerződés idő előtti és következmények nélküli felmondásának lehetősége levezethető lenne. Sőt, ezzel kapcsolatban van a Legfelsőbb Bíróságnak egy határozata 485. számon 2002-ből, amely szerint az egyes ingatlanoknak a haszonbérleti szerződés megkötése után történő kijelöléséből származó esetleges sérelmek nem a szerződés érvénytelenítésével, hanem a szerződés teljesítésével összefüggő jogi kérdéseket vethetik fel.
Annak érdekében, hogy az önálló ingatlanok kialakulása ne okozzon félreértést és szükségtelen feszültséget a földtulajdonosok és a haszonbérlők között, a feladat földhivatali végrehajtására kiadott miniszteri utasítás tájékoztatási kötelezettséget ír elő a földhivatalok számára egyfelől a sorsolás szakaszában, másfelől az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről szóló határozat kézbesítésével kapcsolatban. Ezek éppen azt tartalmazzák, hogy a haszonbérlet fennállása esetén az eljárás lefolytatása nem jogosítja fel a tulajdonost az önálló ingatlan-birtokbavételre, illetve hogy a haszonbérlővel együttműködve célszerű gondoskodniuk a haszonbérleti szerződés módosításáról, amennyire erre igény van, de ez kétoldalú módon lehetséges csak, illetve erre azért van szükség, mivel változnak a bérbe adott termőföld adatai.
Azt gondolom, hogy ez a végrehajtási vagy miniszteri utasítás, ami pontosan szabályozza ezt a kérdést, elég megnyugtató választ ad arra, amit a képviselő úr föltett, hogy az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésére irányuló földhivatali eljárás lefolytatása nem szünteti meg az élő haszonbérleti szerződéseket. Én úgy gondolom, hogy ez a jogviszony továbbra is fennáll, és a feleknek egymás között kell rendezniük az ezzel kapcsolatos problémáikat.
Köszönöm szépen a kérdést. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem