DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): A választ nem tudom elfogadni. Az ÁNTSZ leépítése folyik jó ideje, most már elég nagy dinamizmussal. Kollégák tömege panaszkodik arra a gyakorlatra, ami ebből a körlevélből kitűnik, tehát nem látom, hogy ezt visszavonták volna, vagy ezt a kis pontatlanságot korrigálták volna.
(16.30)
Egyébként pedig azt tudom mondani Molnár úrnak, hogy fejétől bűzlik a hal (Közbeszólások az MSZP soraiból.), alul azt csinálják, amit fent látnak. Ezt a gyakorlatot sürgősen meg kell szüntetni. Magyarország a közegészségügyéről híres volt, és még ma is híres. Ezt a közegészségügyi ellátórendszert, amelyik a rendszerváltozás egyik nagy vívmánya, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot így, ilyen érzéketlenül szétverni nem lehet, a laboratóriumokat pedig becsukni nem lehet, mert ha nem tudnak egy vegyes bakteriológiai vizsgálatot elvégezni, vagy egy kismamán a rubeolás környezetben nem tudják az ellenanyagtitert meghatározni, ez messzemenő és nagy gazdasági kihatású népegészségügyi bajokhoz, problémákhoz vezet.
A választ nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem