GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Annyit szerettem volna még kiegészítésként elmondani, hiszen a kérdések között szerepelt, hogy várhatóan az első kifizetések a harmadik negyedév környékén lehetségesek a mostani ismereteink szerint. Úgy gondolom, miután olyan programok kerülnek meghirdetésre első körben, amelyek hosszabb beruházási igényűek, gondoljunk csak a hígtrágyakezelés, szervestrágya-kezelés megoldására, az a betervezett összeg, ami közel 40 milliárd forint erre az évre, reálisnak tűnik. Nyilván ez nem egy lezárt kassza, ha ennél nagyobb pályázati igény alakul, akkor erre nyitottak vagyunk.
Azt kérem a gazdálkodóktól, hogy ahogyan az elmúlt három év SAPARD-, AVOP-programjainál is, ugyanazt a pályázati intenzitást várjuk. Köztudott, hogy minden korábbi európai uniós forrást sikerült lekötnünk, úgy tűnik, hogy a velünk együtt csatlakozott országok közül egyedüliként, és ebben nagy szerepe van annak, hogy látnak fantáziát a termelőink ebben az ágazatban, és remélem, hogy egyetértenek azzal a modernizációs törekvéssel, amit elkezdtünk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem