SZIJJÁRTÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nyilvánvalóan pontosan ismertette most itt az Országgyűléssel a gyülekezési törvényt, és ezzel a törvényismertetéssel ön most alátámasztotta azt, hogy Gergényi Péter jogellenes módon korlátozza az emberek gyülekezési jogát itt Budapesten, a Kossuth téren.
De még egy dolgot hadd vessek fel önnek! A Magyar Szocialista Párt elnöke, Hiller István felháborodott hangon tartott sajtótájékoztatót a szombati napon. Ő akkor elmondta, hogy a Magyar Szocialista Pártnak nincsen eszközrendszere arra, hogy a kormányt visszatérítse az alkotmányos útra, viszont a kormány és a rendészeti szervek nyilvánvalóan majd mindent megtesznek annak érdekében, hogy betartsák a törvényeket, meg ne háborgassák az emberek életét Budapesten. Kérdezem én, hogy akkor a kormány miért nem lépett fel. Vagy legyenek kedvesek konzultálni a legnagyobb kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt elnökével, aki azt mondta, hogy a kormánynak és a rendészeti szerveknek van meg az eszköztára ahhoz, hogy egy ilyen rendezvényt betiltsanak, illetve kíméljék Budapest lakosságát, ha egy ilyen rendezvényt meg kell tartani.
Még egyszer kérdezem, tisztelt államtitkár úr, nem érzi-e ön életidegennek azt, hogy miközben Budapesten nem lehet szabadon véleményt kifejezni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és demonstrálni a Kossuth téren, nem jöhetnek ide a gazdák, a fiatalok, az idősek, aközben neonácik gyülekezhetnek a Hősök terén. (Dr. Szakács Imre: Szégyen!) Hogy van ez, államtitkár úr? (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem