DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága február 7-ei ülésén megtárgyalta, és általános vitára alkalmasnak találta a T/1917. számú - a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló - törvényjavaslatot.
A szóban forgó törvényjavaslat - bár több törvény egyidejű módosítására tesz javaslatot - mégsem nevezhető salátatörvénynek. A büntető törvénykönyv legutóbbi módosítása óta több háttérjogszabály szövege megváltozott, nemzetközi jogi kötelezettségeink váltak hatályossá e tárgyban, és elkerülhetetlenné vált a büntetőeljárásról szóló törvénynek az Alkotmánybíróság döntéseinek megfelelő módosítása is. Mindazonáltal elmondható, hogy az előterjesztő mind jogi, mind gyakorlati szempontokat figyelembe vevő, átgondolt törvényjavaslatot terjesztett be a tisztelt Háznak. Tekintettel a törvényjavaslat terjedelmére, csupán azokról a részekről beszélnék, amelyek bizottságunk hatáskörébe tartoznak.
Az Európai Unió Tanácsa 2003 decemberében elfogadott kerethatározatában rendelkezett a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia visszaszorításához szükséges intézkedésekről. A Btk. 195/A. § hatályon kívül helyezésével és a 204. § tartalommal való feltöltésével egyértelművé válik, hogy a tiltott pornográf felvételekkel kapcsolatos bűncselekmények a Btk. XIV. fejezetén belül inkább a nemi erkölcs elleni bűncselekményekhez tartoznak, mivel súlyosan és mélyrehatóan sértik azon 18 év alatti személyek egészséges erkölcsi, nemi fejlődését, akikről ilyen felvételeket készítenek.
A törvényjavaslat a jelenleg hatályos szabályozáshoz képest egyértelműen meghatározza, hogy milyen életkorú személyekről készített pornográf felvételek eredményeznek büntetést, valamint rögzíti a javaslat, hogy mit kell érteni pornográf felvételen, illetve ilyen jellegű műsoron. Bár a törvényjavaslat a saját használatra törtnő felvételkészítést, -tartást nem rendeli büntetni, azonban nagyon helyesen kivételt tesz: az olyan személyek esetében büntetni rendeli cselekményüket, akik olyan személyről készítenek, illetve tartanak pornográf felvételeket, akik hozzátartozójuk, illetőleg nevelésük, felügyeletük alatt állnak.
Az emberi jogi bizottság ülésén meghallgatta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviselőjének beszámolóját, a törvényjavaslat indoklását, és a törvényjavaslatot 10 igen szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem