KOSZORÚS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOSZORÚS LÁSZLÓ
KOSZORÚS LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt rátérnénk a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokra, érdemes egy-két szót szólni a fogyasztóvédelem jelenlegi helyzetéről.
A magyar fogyasztóvédelmi rendszer igen bonyolult, ahol a fogyasztók védelme sok hatóság feladatkörében szerepet kap. A fogyasztóvédelem eszközrendszere az Európai Unióba való belépéssel folyamatosan EU-konformmá vált, míg az intézményrendszerünk az országunkban semmit sem változott. Tavalyi publikációban jelent meg, hogy a magyar állami fogyasztóvédelem területén 15 hatóság rendelkezik fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti hatáskörrel. A helyzetet csupán az bonyolítja, hogy ez a 15 hatóság 9 minisztérium felügyelete alá tartozik. Nehezíti a hatáskörök elkülönítését is, hogy az intézményrendszer elérhetősége az Unióban meglevőkhöz képest a fogyasztóvédelem területén és a piacfelügyelet kategóriákban keverednek. Ez a két fogalom az Unióban szétválik, míg nálunk, főleg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek mint általános fogyasztóvédelmi hatóságok feladat- és hatáskörben nem különülnek el. A fogyasztóvédelmi jogkörökkel felruházott hatóságok egy része között párhuzamos hatáskörök, átfedések jelentették, illetve jelentik mind a mai napig a problémát. Ez az élelmiszer-ellenőrzés területén talán a legjellemzőbb.
El kell kezdeni segíteni a magyar fogyasztóügyi politikát abban, hogy széles körben tudja a magyar fogyasztók egészségét, biztonságát és gazdasági érdekeit védeni, a szükséges információhoz való hozzájutást pedig elő kell segíteni. Sajnos a jelenlegi szocialista-liberális vezetés nem tett sok mindent a fogyasztók érdekében, annak ellenére, hogy hangzatos ígéretekből ezen a területen is vagy egy tucat elhangzott. Hála a jó istennek, akkor még nem volt kampányidőszak, így az ígéretek egy jó részét minden állampolgár megtalálhatja az 1012/2003. kormányhatározatban, ahol feketén fehéren le van írva, hogy mit is kellett volna tenni 2003 és 2006 között azért, hogy a fogyasztók biztonságban érezhessék magukat vásárlásaik után. A kormányhatározatban a feladatok teljesítésének dátuma 2006. december 31-e volt.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük a mérleget két hónappal a teljesítés határideje után! A kormányhatározat mellékletében a következő áll: a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség létszámának 75 fővel történő növelése az elkövetkezendő három évben. Mi a valóság? A létszám nemhogy nőtt volna, hanem csökkent. Itt jegyezném meg, hogy a fogyasztóvédelem területén dolgozók száma ma Magyarországon 225 főt tesz ki.
Nézzük tovább! A területi felügyelőségek létszámának kétszáz fővel történő növelése. A valóság: a létszám csökkent.
A békéltető testületek nagyobb publicitásának elősegítése és hatékonyabb működésének segítése. Mi a valóság? Magukra vannak hagyva a békéltető testületek, és itt jegyezném meg, hogy azt ugye még önök sem gondolják komolyan, hogy megyénként éves szinten 3-4 millió forintból működtetni lehet egy, a fogyasztók védelmével foglalkozó testületet.
Továbbá: a fogyasztói szervezetek normatív támogatásának növelése. Mi a valóság? Inkább korlátozzák őket. Jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy mit tesz többek között a minisztérium, illetve a kormány ezen problémák feloldása érdekében.
A problémák ellenére mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy az Európai Unió centrumában az élelmiszer-biztonság áll, amelynek egyik szlogenje szerint az igazi élelmiszer-biztonság a szántóföldtől az ebédlőasztalig tart. De nézzük, hogyan is működik ez Magyarországon! A 302/2005. kormányrendelet a hatósági élelmiszer-ellenőrzés rendjéről szól. Leírja az élelmiszer-ellenőrző hatóságok - ilyen az ÁNTSZ, az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a növényvédelmi hatóság - feladatait.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyan lehet az, hogy a rendelet a fogyasztóvédelmi hatóság feladatkörénél nem ír élelmiszer-biztonsági vizsgálatokról, és például az élelmiszerek fogyaszthatóságának ellenőrzéséről sem szól? Kijelenthetjük, hogy az élelmiszeriparban ténykedő cégeket minimum négy ellenőrzéssel foglalkozó hivatal ellenőrzi, és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatok és az élelmiszerek fogyaszthatósága pedig nem kritérium? Mi abban a logika, ha megnehezítjük az élelmiszeriparban dolgozók mindennapjait, hiszen ahogy az egyik elemző hatóság kimegy a bolt bejáratán, már jöhet is a következő a négy közül. Miért nem gondolkodunk el azon, hogyan lehet ésszerűbben ténykedni a fogyasztóvédelem területén, és ezt természetesen nem saját érdekünk miatt, hanem a fogyasztók érdekében.
Többen azt hitték, hogy ennyivel megszűnik a jelenlegi vezetés ámokfutása a fogyasztóvédelem területén, viszont a feketeleves csak most következett a szakma számára. A megszorítások ellenére örülünk, hogy sikerült ismét és folyamatosan az ellenőrző testületeknek, szakembereknek bebizonyítani, hogy fontos munkát végeznek, amikor sorozatosan több tonna romlott vagy hamisított árut vonnak ki a forgalomból, viszont a szakma számára nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzat mostohagyermekként kezeli az ellenőrző szerveket, még annak ellenére is, hogy elengedhetetlen a munkájuk.
A kormány reformintézkedésének köszönhetően a szocialisták által a parlamentben sokszor hangoztatott új Magyarország elképzelés keretein belül idén sikerült több mint 1800 ellenőrzéssel foglalkozó szakembert az ÁNTSZ-től, a fogyasztóvédelmi felügyelőségektől, a környezetvédelmi felügyelőségektől az utcára tenni. Ezek után jogosan merül fel a kérdés: ki fogja megvédeni a vásárlókat az ételmérgezéstől, a selejtes termékektől, ki fogja ellenőrizni a törvény által előírt higiénés szabályokat?
(14.00)
Komolytalan és felelőtlen hozzáállásnak tartjuk, hogy a kormány egyes tagjai nemrégiben még részt vettek a Törökbálinton talált átcímkézett élelmiszerekkel kapcsolatos sajtótájékoztatón úgy, hogy tudomásukkal terjesztették elő az ellenőrző hatóságok tömeges létszámleépítését.
Nemrégiben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a büntető törvénykönyv módosítását kérte a Magyar Országgyűléstől, hiszen a jelenlegi szabályozás értelmében, az aránytalanságokra szeretném most helyezni a hangsúlyt, Magyarországon előfordulhat az, hogy aki vidéken pálinkát főz, és egy bizonyos mennyiség után 200 ezer forint jövedéki adót nem fizet be, az 1-3 évig terjedő büntetéssel néz szembe, ha egyébként nagyobb mennyiséget főz, és 2 milliós jövedéki adót nem fizet be, 1-5 évig terjedő börtönbüntetéssel nézhet szembe, míg az, aki egyébként hetente 5-6 kamionnyi lejárt szavatosságú élelmiszert címkéz át és helyez tudatosan forgalomba, az 1-3 évig terjedő börtönbüntetéssel nézhet szembe, de az elmúlt időszakban csak pénzbüntetést róttak ki ezen maffiamódszerekkel ténykedő, illetve operáló cégek vezetőire. Tehát elrettentő erőről nem lehet beszélni.
Mi beadtunk egy módosítást annak érdekében, hogy a büntető törvénykönyv nagyobb szigorral lépjen fel ezen a területen, sajnos itt is a kormányoldal egyöntetűen a nem gombot választotta.
A T/1745. számú törvényjavaslatot ennek ellenére, mint ahogy már az előttem felszólalók is megemlítették, elfogadjuk mi is, hiszen ezek csak európai uniós jogi kötelezettségeknek tesznek eleget. De mint ahogy elmondtam már pár perces felszólalásomban, ma Magyarországon még jóindulattal sem lehet fogyasztóvédelemről beszélni. Úgy gondolom, az emberek egészsége mint a jelenben, úgy a jövőben sem lesz politikai kérdés, és kérem a szocialista, illetve szabad demokrata képviselőtársaimat, hogy mielőtt a jövőben cselekednének a fogyasztóvédelem területén, legyen mindig az a fő vezérlő elv, hogy az emberek egészsége nem politikai kérdés.
Nagyon szépen köszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem