LAKOS IMRE

Teljes szövegű keresés

LAKOS IMRE
LAKOS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fogyasztóvédelmi jogszabályok módosítását tartalmazó törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, a 2006/2004-es EK-, európai parlamenti és tanácsi rendelet, az annak kölcsönös jogsegélykeretében történő végrehajtásáról szóló bizottsági határozat, valamint a 98/27/EK irányelv végrehajtásának feltételeit teremti meg.
Az uniós szabályozás átvétele számottevő előrelépést jelent a fogyasztók védelme, a piaci verseny fenntartása és erősítése, valamint az üzleti tisztesség biztosítása terén. A törvény megszületésével reményeink szerint hatékonyabbá válik a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti, illetve a hatóságok és a Bizottság közötti együttműködés. Ennek elősegítéseként a törvénymódosítás tételesen megnevezi a rendelet végrehajtásában közreműködő úgynevezett illetékes hatóságokat, valamint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget mint a rendelet alkalmazásának összehangolását végző összekötő hivatalt.
(13.50)
Így a javaslat lefedi a fogyasztóvédelem területén érintett szervezetek szinte teljes körét. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület hasonló megnevezése pedig a vonatkozó törvények módosításával majd külön előterjesztés keretében valósul meg.
Az eljáró szervek eredményes működéséhez szükséges az is, hogy azok kiterjedt vizsgálati és intézkedési jogosítványokkal is rendelkezzenek, amelyek a fogyasztók érdekeit veszélyeztető jogsértéssel szemben erősítik a hatósági intézkedések súlyát, biztosítják a szükséges információáramlást. Az előttünk fekvő javaslat az ezeket a feltételeket megteremtő módosításokat magában foglalja.
Szükségesnek tartom külön is kiemelni a jogsértéssel szemben fellépő vagy azt megtiltó határozatok nyilvánosságára vonatkozó, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényen nyugvó, részben eltérő szabályokat. Ennek során megítélésem szerint az adatvédelmi szabályok nem sérülnek, hiszen nem minden ügyfél, hanem csak a jogszabályokat megsértő ügyfél adatai kerülnek nyilvánosságra. A korábbi közzétételi szabályoktól eltérően az eljáró hatóságnak lehetősége van arra, hogy határozatáról a nemzeti hírügynökséget tájékoztassa. E rendelkezéssel feleslegessé válhat a napilapokban történő költséges közzététel is.
A sajtónyilvánosság széles körű megteremtése pedig jelentősen fokozhatja a határozatok visszatartó erejének érvényesülését. A közzététel egyúttal a fogyasztók tájékozottságát, megalapozott döntésük meghozatalát is elősegíti, mivel ilyen módon megismerhetik a tipikus jogsértéseket és azok elkövetőit is. A jogorvoslatról szóló tájékoztatás szintén kötelező elem, így a jó hírnév megsértésének lehetősége nem merül fel.
Szintén új eleme a szabályozásnak és a fogyasztók érdekeit szolgálja, hogy a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény lehetőséget ad az államtitkár úr által már említett úgynevezett hatósági szerződések megkötésére abban az esetben, ha ezt az érintett szakmai jogszabály is kimondja.
Az ilyen, az ügyfél kötelezettségvállalásán alapuló szerződések enyhébb megoldást jelentenek egy jogsértést megtiltó határozatnál, konszenzusos jellegűk pedig szintén ösztönzi a jogkövető magatartást. Ezen felül a jogsértő részéről olyan kötelezettség is vállalható, amely egyébként hatósági határozattal nem lenne biztosítható.
Tisztelt Országgyűlés! Az uniós tagságunkból adódó feladatok végrehajtása Magyarország kötelezettsége egyrészt, ez azonban sok esetben nemcsak kötelezettséget jelent, mint a jelen törvényjavaslatból is számomra kitűnik, hanem egyértelműen jelentkező előnyökkel is jár, hiszen jelentős előrelépést jelenthet a fogyasztói érdekek védelmében.
Mindezekre tekintettel a szabad demokrata frakció részéről a törvényjavaslatot támogatjuk, az Országgyűlés részére is a vitát követően elfogadásra ajánljuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem