MOLNÁR BÉLA

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR BÉLA
MOLNÁR BÉLA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Az előttem szólókhoz hasonlóan a KDNP is fontosnak tartja a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos problémák mihamarabbi megoldását, a körülmények javítását. Ennek fontos része az európai uniós szabályokhoz való igazodásunk, ugyanakkor tekintetbe kell vennünk azt is, hogy ennek a szabályozásnak az Európai Unióban sokkal nagyobb múltja van, mint nálunk. Az Európai Unióban is eleinte 3 éves szabályozások léptek életbe, később 5, jelenleg már 7 éves szabályozás. Ez azonban nem teszi szükségessé azt, hogy Magyarország is rögtön a 7 éves szabályozáshoz idomuljon. Szükséges lenne szakmai szempontból, fogyasztóvédelmi szakmai szempontból 3 vagy esetleg 4 éves programokat kidolgozni, és ezek elteltével újabb időszakot meghatározni, tekintettel arra, hogy 2013-ig kell nekünk a közösségi fogyasztóvédelmi politikához teljes mértékben alkalmazkodnunk.
Az előttünk lévő anyag tagolásával messzemenően egyetértünk, ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy az előző 4 éves periódusban értékelésre, elmaradt feladatok pótlására, esetleges módosításukra nem került sor. Ezért úgy gondoljuk, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban a monitorozás, az ellenőrzés olyan feladat, amelynek kidolgozását meg kell oldani, és a beszámoltatásra következetesen vissza kell térni. A negatív tapasztalatok jelentős része abból származik, hogy a politikai döntéshozatalban és az éppen aktuális minisztériumban - hiszen 4 év alatt, mint az előttem szóló is mondta, több minisztérium hatáskörébe került át ez a téma, egyikből a másikba - a szakmai profil mellékterületként, nem jelentőségének megfelelően jelentkezett, annak ellenére, hogy a 2006-ban elfogadott uniós határozat és közösségi cselekvési program kiemelkedő fontosságot tulajdonított neki.
Kedvezőnek mondható, hogy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek tevékenysége a fogyasztóvédelemről szóló törvény hatálybalépése óta egyre hatékonyabbá vált, bár ez a tendencia 2005-ben már a finanszírozási elégtelenség miatt megtört, és csak az e területen dolgozók önfeláldozó lelkesedésének köszönhető, hogy nem szűnt meg teljesen a tanácsadás és a rendszeres fogyasztói fórumok sorozata. Ezért fontos az, hogy a továbbiakban ne okozzon problémát, ahogy eddig, hogy a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása évről évre gondot jelent az államháztartás részéről, és a pénzügyi teljesítési kötelezettség a legkevésbé sincs betartva. Elmondható itt, hogy az előirányzat forrása a költségvetési támogatásból például 2005-ben és 2006-ban nulla forint volt, és ezért a bevétel döntően bírságokból származott.
Mindezen anomáliák mellett, úgy gondoljuk, olyan folyamat indult el, amit támogatni kell, és lehetőleg ötpárti összefogással kell előrelépni, mert ez a kérdés valamennyiünk közös érdeke.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem