BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy figyelemmel hallgattam tiszteletre méltó képviselőtársam szavait. Meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem értettem egyet a következtetéssel, ahova eljutott. Azt gondolom, valamifajta szereptévesztésből fakad, hogy a törvényjavaslat visszavonását sürgeti ahelyett, hogy épp ellenkezőleg, az elfogadását sürgetné, hiszen érvként, indokként olyan részleteket, olyan konkrétumokat próbált meg felsorakoztatni, amelyek nem tárgyai ennek a törvénynek. Az, hogy hány centiméter a küszöb, hogy hogyan lehet majd valóban a gyakorlatban közlekedni, az rengeteg végrehajtási rendelet kérdése, kivitelezési probléma, gyakorlati probléma. Ennek a törvénynek egészen bizonyosan nem tárgya.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a téma megkülönböztetett jelentőségű számomra is, mert azt kell mondanom, egy adott társadalom fejlettségének a legfontosabb fokmérője, hogy hogyan bánik a fogyatékos embertársainkkal, hogy a fogyatékossággal élő emberek hogyan tudnak élni, boldogulni, dolgozni, tanulni, egyenlő esélyekkel a társadalomban szerepet vállalni. Igen, azt gondolom, hogy ez az egész társadalom állapotát minősíti.
Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy egy kicsit időbe helyezve beszéljek erről a kérdéskörről röviden, és nemcsak ilyen rövid közelmúltra hivatkozva, hogy visszaküldte a köztársasági elnök az előző törvényjavaslatot, hanem kitekintve Európára és a magyarországi előzményekre.
Nekem magamnak is némiképp meglepő, de tulajdonképpen nagy múltja ennek a problémának, illetve a probléma kezelésének, azt mondhatjuk, hogy Európában sincsen. Kaptunk egy nagyon jó háttéranyagot az Országgyűlés könyvtárától. Ebben olvastam magam is, hogy Rádai Sándor okleveles gépészmérnök, aki egy elismert akadálymentesítési szakértő, és áttekintette az akadálymentesítés történetét, felhívja a figyelmünket arra, hogy a nyolcvanas évek elején-közepén kezdett az Európa Tanács is foglalkozni ezzel a problémával. Tehát nem több, mint egy negyedszázados történet van mögöttünk. Ha ehhez viszonyítjuk a magyar állapotot, hogy mi most hol tartunk, mi indult el, és mi van előttünk, akkor azt gondolom, hogy olyan nagyon sok szégyenkezésre nincsen okunk.
Mi itt, ebben a parlamentben 1998. március 16-án elfogadtuk ezt a most módosításra szánt törvényt, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló ’98. évi XXVI. törvényt, amely személy szerint nekem és a képviselői munkámnak egy felejthetetlen pillanata, mert ezt a törvényt, mondom ezt nagy hangsúllyal most, amikor a módosításról van szó, ellenzéki képviselőtársaimnak a figyelmébe ajánlva, az összes gyermekbetegségével együtt azon a napon ez a Ház 309 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül tudta elfogadni. Pedig hát látjuk, hogy nagyon kezdetleges törvény volt ez, amit annak idején Szigeti György képviselőtársammal benyújtottunk, sok mindent lehet benne csiszolni, cizellálni, alakítani, tettük is az elmúlt években néhányszor, de hát mérföldkő jelentőségű volt, hogy megszületett.
A törvénynek csak egyfelől volt az a célja, hogy valóban a fogyatékkal élő emberek hátrányait megpróbálja törvényben rögzítetten enyhíteni, esélyegyenlőségüket megalapozni. A másik, sokszor kimondott célja az volt, hogy induljon el egy szemléletváltás a társadalomban. Azt kell mondanom, hogy ez a szemléletváltás elindult. Lehet ezt a kérdést nézőponttól függően, a személyiségtől függően pesszimistán szemlélni, de lehet optimistán is szemlélni. Lehet és valószínű, aki abból indul ki, hogy milyen tengernyi feladat van még előttünk, hogy az esélyek egyenlősítése szempontjából hányszor botlunk akadályokba, hogy ez az ember azt mondja, hogy sehol nem tartunk, de ha valaki azt is nézi, hogy honnan indultunk el, és ez alatt a nem is tíz, csak kilenc év alatt mennyi minden kezdett el megváltozni az életünkben, odáig, hogy ma már a világ legtermészetesebb dolga nagyvárosban rámpákkal építeni járdákat, akkor azt gondolom, okkal lehetünk akár optimisták is, mert tényleg elindult valami, valami, ami nagyon fontos és jó.
Rátérve az előttünk fekvő törvényjavaslatra, azt kell mondanom, hogy én magam is találok benne kivetnivalókat, mint ahogy azt gondolom, többségében találunk benne pozitívumokat, amiért érdemes ezt a törvénymódosítást megcsinálni.
(13.00)
Mindenképpen ilyen egyértelmű pozitívum, ahogy az értelmező rendelkezéseket kiegészíti ez a javaslat, ahogy a közszolgáltatást megpróbálja nagyon cizelláltan és részletesen definiálni, illetve ahogy az egyenlő esélyű hozzáférést megfogalmazza.
Azt kell mondanom, hogy egy kicsit ambivalens voltam már az előző törvényjavaslattal kapcsolatban is a mellékletek vonatkozásában. Ezek a mellékletek nem igazán a törvénybe valók. Az eredeti törvény kötelezettségként előírta a fogyatékosügyi programok elkészítését - program, illetve időnként aktualizált, felfrissített program elkészítését. Azt gondolom, hogy az ilyen típusú feladatmeghatározások kifejezetten a programba valók, hogy milyen ütemezésben, hogyan fogunk eljutni oda, hogy tényleg ezek a gátak, akadályok lebomoljanak. Mégis hajlandó voltam rá már a múlt alkalommal is, hogy elfogadjam, hogy itt szerepeljen a törvény mellékleteként, mert garanciát láttam benne arra, hogy tényleg egy újabb lendületet kap a folyamat.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Amikor ’98-ban megírtuk a törvényt, akkor nagyon sokat vitatkoztunk arról, hogy milyen határidőket lehet beleírni, hogy ezek a viszonylag közeli határidők - hiszen csak hét évre volt az a 2005-ös, amin túljutottunk anélkül, hogy például az akadálymentesítést befejeztük volna - nem irreálisak-e, tarthatók-e. Egyértelmű volt vele a szándék: sürgetni ezt a folyamatot. Ugyanez a szándék ezzel a melléklettel is: sürgetni ezt a folyamatot, hogy előbb-utóbb tényleg elérjünk a végére.
Nekem magamnak is feltűnt ebben az új mellékletben, ami nagymértékben módosult az eredeti, már a decemberben elfogadotthoz képest… - bocsánat, februárban fogadtuk el az előző változatot -, jelentősen módosult. Látok benne nagyon jó dolgokat, mert én ilyen jó dolognak tartom, hogy például az egészségügyi alapellátás akadálymentesítése vonatkozásában tényleg korábbi határidő szerepel, egészen pontosan 2008. december 31. Amikor az előző vitát folytattuk, én magam érveltem azzal, hogy jó lenne úgy ütemezni ezeket a feladatokat, hogy azok kerüljenek sorra hamarabb, amelyeket, amely szolgáltatásokat többen és gyakrabban igénybe vesznek. Azt gondolom, hogy az egészségügyi alapellátás egyértelműen ilyen, de általában az alapellátás ilyen. A szociális alapellátás is, az oktatásban is az alapfokú oktatás, illetve az óvoda elérhetősége. Ha megnézzük ezt a táblázatot (Felmutatja.), akkor azt látjuk, hogy pont ezen típusú feladatoknak a megoldása van a legközelebbi határidővel megígérve. De ha megnézzük a szakellátásokkal kapcsolatos ígéreteket ebben a táblázatban, akkor nekem magamnak is feltűnik, hogy például középiskola akadálymentesítése kizárólag a megyei önkormányzati intézmények vonatkozásában kerül 2009 végére ígéretként bele ebbe a táblázatba, és a kisebb városok által fenntartott oktatási intézmények akadálymentesítése nyilvánvalóan tolódik. De ugyanígy elvileg bele lehet kötni abba is, hogy az önkormányzati ügyfélszolgálatok akadálymentesítése is csak 2010-re van megígérve, pedig ha valami sűrűbben és gyakrabban és többek által igénybe vett szolgáltatás, akkor ez éppen az ügyfélszolgálat.
Ezzel együtt fenntartom azt az állításomat, hogy képviselőtársaim azt teszik jól, azt teszik helyesen, ha ezt a törvényjavaslatot, ennek az elfogadását nem akadályozzák, hanem sürgetik.
Szeretnék még említést tenni arról a kifogásról, ami szintén ellenzéki oldalról hangzott el, hogy nem lett volna egyeztetés, nem voltak bevonva az érintettek, pedig az érintettek tudják legjobban, hogy mire van szükség. Nincs okom kétségbe vonni, hogy ilyen egyeztetéssorozat volt, kezdve a Fogyatékosügyi Tanáccsal, amit ugyancsak ez a törvény hívott életre és működik, folytatva azokkal a civil szervezetekkel, amelyek nagyon jól, kitűnően betöltik az egyes fogyatékoscsoportokra vonatkozó érdekvédelmi szerepet. Elsősorban és elsőként kell megemlítenem a MEOSZ-t, amely a mozgáskorlátozottakkal foglalkozó szervezet, amely kitűnő, színvonalas munkát végez; de ugyanilyen aktívak a Vakok és Gyengén Látók Országos Szövetségének a képviselői, a siketek, hallássérültek szövetségének a képviselői vagy akár az értelmi fogyatékosok, illetve az autisták. Lényegében ez az öt nagy fogyatékossággal kapcsolatos érdekvédelmi szervezet az, amelyekkel partneri viszonyban, élő kapcsolatban van a minisztérium, és bizonyos vagyok benne, hogy egyfelől kikérik az álláspontjukat, másfelől pedig figyelembe is veszik azt. Tehát egészen komolyan azt gondolom, hogy nem az egyeztetés hiányzott a történetből, hanem mondjuk, az egyeztetésről szóló kommunikáció, de ez talán nem olyan súlyos probléma, hogy elégséges lenne ahhoz, hogy az egészre mondjunk nemet.
Éppen ezért befejezésül szeretném még egyszer hangsúlyozni, a Szabad Demokraták Szövetsége elfogadja és támogatja ennek a törvénymódosításnak a további tárgyalását, illetve majd a megszavazását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Taps az MDF soraiban.)
