DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 2007. február 7-én megtartott ülésén tárgyalt a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény T/1744. számon benyújtott módosításának általános vitára való alkalmasságáról. A bizottsági ülésen vita nem alakult ki, az előterjesztést a kormánypárti és az ellenzéki képviselők egyhangúlag alkalmasnak találták az általános vitára.
A jogszabály-módosítás tervezete elsősorban a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtésének kötelezettségéről rendelkezik. Ezt a feladatot a központi államigazgatás és a helyi önkormányzatok felelősségi körébe tartozó közszolgáltatások esetében 2010. december 31. napjáig rendeli megvalósítani, a jogszabályhoz csatolt melléklet szerinti ütemezésben. Ez a határidő három évvel rövidebb az elmúlt évben elfogadott, de a köztársasági elnök úr által ki nem hirdetett verzióhoz képest. Elmondható továbbá, hogy a korábban vállalt, körülbelül 3 ezer épülettel szemben jelen előterjesztés elfogadása esetén az önkormányzati feladatok ellátását szolgáló épületek közül további 9 ezerben válhatnak a közszolgáltatások hozzáférhetővé. A határidő rövidítésére és az épületszám növelésére azért kerülhetett sor, mert az Új Magyarország fejlesztési terv megvalósítását szolgáló operatív programban sikerült forrást biztosítani.
A bizottsági ülésen felvetődött a kérdés, hogy milyen ellenőrzési mechanizmusok garantálhatják a jogszabályi kötelezettség határidőre történő teljesítését. A kormány képviselője elmondta, hogy ennek egyik legfontosabb záloga a társadalmi megújulás operatív program terhére létrehozandó akadálymentesítési programiroda lehet. A szándékok szerint a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány szervezetén belül létrehozandó programiroda többféle szolgáltatással fogja segíteni az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeinek megteremtését. Ilyen módszerek lesznek a megrendelők, a tervezők és a kivitelezők számára hozzáférhető információs napok, közérthető nyelven megfogalmazott kiadványok, illetve egy, a témában létrehozandó honlap.
(12.30)
Tervezik továbbá az operatív programból finanszírozott építkezések folyamatos monitorozását, részben rehabilitációs szakmérnökök, részben műszaki ellenőrök, részben érintett fogyatékos személyek bevonásával.
Összességében elmondható, hogy az Országgyűlés által egyszer már elfogadott törvénymódosítási javaslatban az előterjesztő megőrizte annak korábbi erényeit, ugyanakkor az ütemezés és a kitűzött konkrét célok tekintetében jelentősnek mondható előrelépés olvasható ki az anyagból. Fontosnak tartom továbbá kiemelni, hogy az előttünk fekvő anyag a fogyatékos személyek érdek-képviseleti szerveivel való folyamatos konzultáció eredménye.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem