ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Én továbbra is azt javaslom önnek, hogy forduljon az alkotmányügyi és ügyrendi bizottsághoz, hogyha úgy érzi, hogy az ülésvezetésemmel kapcsolatban problémája van.
Még egyszer: nem tudok mást mondani, miután úgy fogadtuk el itt mi mindannyian, hogy e napirendi pont vitáját ily módon kezdjük meg, a kormány képviselője kapott lehetőséget arra, hogy felszólaljon, a felszólalás időtartamát tekintve pedig ugyanannyi lehetőséget tudok biztosítani, mint bármely más képviselőnek.
Nyilván azt is hozzá szeretném tenni, még egyszer pontosítva, hogy ha ön kapott kétperces lehetőséget, hogy reagáljon az itt elhangzottakra, akkor ezután természetesen minden képviselő megkapja a kétperces felszólalás lehetőségét, hogy arra is tudjon reagálni, amit ön most elmondott volna. Az államtitkár úr elállt, úgy látom, ennek a lehetőségétől. (Csizmár Gábor bólint.)
Akkor, tisztelt Országgyűlés, az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására következő ülésünkön kerül majd sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem