DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak nagyon röviden néhány mondatban a törvényjavaslatról. A miniszter úr expozéját azzal kezdte, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos törvények mindig nagy érdeklődést váltanak ki, ez nem minden szituációra vonatkozik, talán a közvéleményre inkább. (Dr. Veres János nevet.)
De félretéve a tréfát, a javaslatot fontosnak és szükségesnek tartjuk. A javaslattal teljes egészében egyet tudunk érteni. Kétségtelen tény, hogy a költségvetési bizottságban volt kisebb vita, de aztán egyetértésre jutottunk, azt hiszem, mondhatom így, a törvényjavaslattal kapcsolatban néhány félreértés is tisztázódott. Egyébként a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásra vonatkozóan a mentelmi bizottságban is kialakult egy rövidebb vita. Hogy a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást kinél és hogyan lehet kezdeményezni, ez némi félreértésre adhat esetleg okot a megfogalmazást tekintve, de lehet, hogy egy értelmező tisztázás is elegendő, és nem feltétlenül szükséges változtatás. Ha szükséges, azt csak technikainak gondolnám, és semmiképpen sem érdeminek.
Még egy rövid megjegyzés a jogalkotási törvény módosítására vonatkozóan. Nem mondhatjuk, hogy a legkorszerűbb törvény a jogalkotási törvényünk, az idő messze meghaladta. Néhány évvel ezelőtt a tárca el is készítette azt a tervezetet, amely hosszú egyeztetés után sajnálatos módon a parlamenti vitában mégis megrekedt. Ha az a törvény elfogadásra került volna, akkor sok tekintetben egyszerűbbé vált volna a helyzet, mert azért az önmagában véve némi ellentmondást mindenképpen rejt magában, hogy amennyiben összevetjük a törvény rendelkezéseit, akkor láthatjuk, hogy egyrészt a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete nem lehet ellentétes törvénnyel, az igazságügy-miniszternek pedig nagyon fontos feladata az - ezt a törvény szó szerint is tartalmazza -, hogy felelős azért, hogy a jogszabály összhangban álljon más jogszabályokkal, megfeleljen a jogpolitikai elveknek, illeszkedjen be az egységes jogrendszerbe, és feleljen meg a jogalkotás szakmai követelményeinek.
Ezeket a követelményeket nyilvánvalóan nem érdemi szempontból, hanem jogalkotási, szakmai szempontból vizsgálja elsősorban a miniszter. Azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete esetében az igazságügy-miniszter véleményét nem kell kikérni, némi ellentmondást keletkeztet. Őszintén remélem, hogy azért az egyeztetések ezután is működhetnek majd, még ha törvényi kötelezettség ezt nem is tartalmazza. A Magyar Nemzeti Bank elnökének függetlenségét természetesen semmilyen tekintetben nem érheti csorba, a szándék nem is erre irányul.
Mindezek mellett úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat elfogadható. Valóban, elsősorban olyan technikai módosításokat tartalmaz, amelyeket főleg a Magyar Nemzeti Bank képviselői kezdeményeztek és kívántak, és megkaptuk azt az anyagot is, amely egyértelműen igazolja azt, hogy a Közösség szempontjából, az Európai Központi Bank véleménye alapján is elfogadható a javaslat, ők is támogatják ennek elfogadását. Gondolom, hogy a parlament nagy többséggel fogja megszavazni a javaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem