SZABADOS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

SZABADOS JÓZSEF
SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Az eddigi hozzászólásokból és a pénzügyminiszter úr expozéjából is követhető volt, hogy a törvénymódosítás egyik indítója a 2004-es konvergenciajelentésen alapszik, és ennek megfelelően készült el - mint ahogy Herényi képviselő úr is mondta -, már tavaly ősszel elkészült a törvényjavaslat, 2006 októberében került beterjesztésre az Európai Központi Bank felé. A véleményezést követően került majd a tisztelt Ház elé, és az akkori jelentés is felhívja a figyelmünket arra, a Központi Bank figyelmeztet bennünket arra, hogy a 2006. évi konvergenciajelentés készítése folyamatban van, és felhívja a figyelmünket arra, hogy a módosításkor ezt is vegyük figyelembe.
Az előttünk álló törvényjavaslat tehát nem mindenben tudta figyelembe venni a 2006-os konvergenciajelentést, amely időközben megérkezett, és további önállóságot biztosít ez a konvergenciajelentés a Magyar Nemzeti Banknak, ezért a költségvetési bizottság holnapi ülésén a jelentésnek megfelelően a bizottság módosító indítványokat kezdeményez annak érdekében, hogy a pénzügyminiszter úr által is előadott következő módosításra ne kerülhessen sor, csak az euróövezethez való csatlakozás folyamán, ezért ki tudjuk küszöbölni a beadandó módosító javaslatainkkal azt, hogy hamarabb is kerülhessen sor a törvény módosítására.
Szeretném Dancsó képviselő úr figyelmét felhívni, hogy a készülőben lévő és egyeztetett, az MNB-vel és a Pénzügyminisztériummal egyeztetett bizottsági módosító javaslatok nem tartalmaznak olyat, amely a bizottsági ülésen meghozott félelmeinket alátámasztaná.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem