DR. MOLNÁR CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR CSABA
DR. MOLNÁR CSABA, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Való igaz, az európai ügyek bizottsága éppen az imént, körülbelül egy órával ezelőtt fejezte be a törvényjavaslatnak a tárgyalását, ezért nem tudtunk előzetesen előadót állítani.
Az európai ügyek bizottsága a T/1746. számú, a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről, illetve az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényjavaslatot az imént megvitatta. A bizottság a rövid vita során egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy az Országgyűlés jogharmonizációs kötelezettségének tesz eleget akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot majd elfogadja. Úgy ítéltük meg, hogy a javaslatok jelentős része technikai természetű, és szolgálja az egységes jogalkalmazást.
Mindezek alapján az európai ügyek bizottsága egyhangúlag, ellenszavazat, tartózkodás nélkül támogatta a javaslat általános vitára bocsátását.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem