CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretnék köszönetet mondani az általános vitában hozzászóló kormánypárti és ellenzéki képviselőknek egyaránt: a kormánypárti képviselőknek azért, mert a törvényről szólván támogatták azt, az ellenzéki képviselőknek pedig azért, mert nagyon sokféle dologról beszéltek, de a törvényről nem. Ebből azt a következtetést kell hogy levonjam, hogy tulajdonképpen a törvénnyel nincsen gondjuk, a törvényjavaslattal, merthogy azért kerestek más témát, hogy mindenképpen mutassák ellenzéki szerepüket, de a törvényjavaslattal igazából olyan nagy bajuk nincsen. Bízom benne, hogy ez a szavazásnál is érvényesülni fog.
Néhány dologra szeretnék - elsősorban a ma elhangzottak közül - reagálni, hiszen a december 11-én lezajlott vitára már csak a jegyzőkönyvek emlékeznek, az itt, a teremben ülők is csak valószínűleg foltokban, és a rádióhallgatók, tévénézők meg valószínűleg egyáltalán nem.
Ékes József képviselőtársam hiányolt egy átfogó foglalkoztatáspolitikai koncepciót a vitában, átfogó programot. Szeretném az ő memóriáját is egy kicsit felfrissíteni, mert az elmúlt egy év alatt háromszor is találkozhatott olyan dokumentummal a parlament plénuma és bizottságai is, ami azt igazolja, hogy a kormánynak van helyzetismerete és van elgondolása a foglalkoztatás bővítésére vonatkozóan.
Emlékeztetném, hogy 2006-ban az újkori magyar parlament történetében első alkalommal nyújtott be a kormány egy átfogó jelentést a magyar foglalkoztatás helyzetéről, és tett le az asztalra egy javaslatot a tennivalókra vonatkozóan. Ezt megvitatta az Országgyűlés, elfogadta a helyzetelemzést, és támogatta a szükséges tennivalókra vonatkozó részét országgyűlési határozatban.
Másodsorban: az elmúlt esztendőben a parlament foglalkoztatási bizottsága tárgyalta az úgynevezett lisszaboni akcióprogramot, amely a nemzeti foglalkoztatási akcióterv, a 2004-ben született nemzeti foglalkoztatási akcióterv szerves folytatása volt, a 2006-2008 közötti időszakra fogalmazta meg a lisszaboni célkitűzéseknek megfelelően a tennivalókat a mikrogazdaságban, a makrogazdaságban és a foglalkoztatás terén. Ezt tárgyalta a foglalkoztatási bizottság, és támogatásáról biztosította.
(15.30)
Harmadsorban az Új Magyarország fejlesztési terv két prioritásra épül, a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatás bővítésére. Megfogalmazza, hogy 2007 és 2013 között ennek érdekében mit kell tenni. Ehhez kapcsolódnak az operatív programok is. Az Új Magyarország fejlesztési tervet a parlament politikai vitanapon vitatta, az operatív programok nyilvánosak, hetek, hónapok óta, mind a kettőt, tehát a fejlesztési tervet is és a kapcsolódó operatív programokat az Európai Uniónak benyújtottuk.
Ha ezek után Ékes József képviselő úr még vár valamifajta koncepciót vagy programot, akkor majd őszintén meg fogom hallgatni a részletes vitában vagy egy másik alkalommal, hogy mire gondol, mert ez a három létező, elfogadott dokumentum, ebben mindent összefoglaltunk, ami a foglalkoztatás jövőjével kapcsolatos, és önöknek is volt szerencséjük kifejteni a véleményüket.
Ami a hazai foglalkoztatás helyzetét illeti, szeretném megköszönni Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, hogy ismét lehetőséget ad arra, hogy a foglalkoztatás tendenciáit bemutassam, mert megint azt a módszert használja, hogy a havi statisztikai adatokból egyetlenegyet emel ki a négyből, és mindig csak arról beszél, miközben pontosan tudjuk, ő is, én is, hála istennek lassan a széles közvélemény is, hogy a magyar munkaerőpiacot négy adat jellemzi: a foglalkoztatás, a munkanélküliség, e kettő összegzéseként az aktivitás, és ennek a másik oldala, az inaktivitás. Ezeket az adatokat minden hónapban a KSH közzéteszi; nem titkosak, nem a kormány teszi közzé.
A képviselő asszony kiemelt egyetlenegy adatot ebből, és a másik háromról nem akar tudomást venni. Hát persze hogy nem, mert a másik három adat pozitív tendenciákat mutat. Ad egy: nő a foglalkoztatottság. (Bernáth Ildikó közbeszól.) Képviselő asszony, nő a foglalkoztatottság! Vegye elő a KSH-adatokat! Nem én mondom, a KSH mondja. Lehet, hogy ön nem akar erről tudomást venni, ez akkor is tény. (Kontur Pál: Meg a csődök száma!) Nő az aktivitás Magyarországon. Nem kell erről tudomást venni, mert én bemondom itt a parlamentben, tessék elővenni a KSH havi statisztikáit! Csökken az inaktivitás Magyarországon. Így van, vagy nem így van? Miről beszélnek az adatok? Erről beszélnek az adatok.
Nem kell kétségbe vonni tényeket, egyszerűen csak tudomásul kell venni, hogy ezek létező folyamatok a magyar munkaerőpiacon. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Minden alkalommal el fogom mondani, amikor csak egyet emelnek ki. Egyébiránt, ha összehasonlítják Magyarország munkaerő-piaci adatait az európai uniós átlaggal, vagy az európai uniós adatokat az összes ország adataival, akkor azt fogják látni, hogy az inaktivitás tekintetében az utolsó előtti helyen vagyunk, csak Málta van mögöttünk, annyira magas az inaktivitás Magyarországon. A foglalkoztatás tekintetében mintegy 7 százalékos a lemaradásunk, eléggé az utolsó harmadban vagyunk, a munkanélküliségi ráta tekintetében pedig az átlagnak megfelelő a 7,5 százalékos mutatónk. (Kontur Pál: Csődeljárások!)
Mi a fő problémája tehát a magyar munkaerőpiacnak? Az, hogy nagyon magas az inaktivitás. Ha az inaktivitásból kimozdítjuk az embereket, az két irányba történhet, a munkaerőpiacra és az aktív munkakeresés állapotába, vagyis a munkanélküliség állapotába. Ha ön mindig csak a munkanélküliségről fog beszélni, akkor ön mindig azt fogja lényegében mondani, hogy az embereket nyomjuk vissza az inaktivitásba, mert egyébként aki azt a varázslatot el tudja követni, hogy inaktivitásból rögtön és egy lépésben a munkaerőpiacra viszi az embereket, az, ismét elmondom, sokadszor, megérdemli a közgazdasági Nobel-díjat, és mihelyst leteszi ezt a módszert az asztalra, én föl is fogom terjeszteni rá.
Ami a munkaerő-piaci további rétegződéseket illeti, van öt olyan társadalmi csoport, amely különösen hátrányos helyzetben van. Ilyenek a pályakezdő fiatalok, ilyenek a kisgyerekes szülők, ilyenek az 50 év felettiek, ilyen a hazai roma lakosság, és ilyen a fogyatékkal élők szintén több százezres csoportja. Ebből az öt társadalmi csoportból ez a törvény hármat érint, a pályakezdő fiatalokat, az 50 év felettieket és a kisgyermeket nevelő szülőket. Kettőt nem érint, mert a roma lakosság foglalkoztatási helyzetén és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási helyzetén nem törvényi szabályozással, hanem más eszközökkel kívánunk változtatni, bár egyébként bizonyos elemét törvényi szabályozással fogjuk idehozni, ami a foglalkoztatási rehabilitáció törvényi körülményeit illeti.
Ugyanakkor van két másik szempont, ami alapján hátrányos helyzetben vannak emberek a munkaerőpiacon, a hátrányos helyzetű térségben vagy településeken élők - erről szól ez a törvényjavaslat, amit benyújtottunk -, és vannak az alacsony iskolai végzettségűek, szakképzettség nélküliek, akikről ez a törvény most nem szól, mert azok helyzetén is más megoldással, más eszközökkel próbálunk segíteni.
Ha Magyarországon a megváltozott munkaképességűek és a roma lakosság foglalkoztatási rátáját az átlag közelébe fel tudnánk hozni, akkor Magyarország foglalkoztatási rátája megfelelne az európai átlagnak, a nagyjából 64 százaléknak. Tehát ha az igazi problémát akarjuk elővenni, akkor az alapvetően és lényegében a megváltozott munkaképességűek és a hazai roma lakosság foglalkoztatása. Ha ezt a két nagy társadalmi csoportot el lehet érni, és vissza lehet hozni a munkaerőpiacra - zömük egyébként inaktivitásban van, nem aktív álláskereső -, akkor tudnánk elérni azt a körülbelüli uniós átlagot, ami 64 százalék. Azt gondolom, hogy erre kell erősen koncentrálni. Ugyanakkor azoknak a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak, amelyeknek a munkaerőpiacon kisebb az esélyük, akarunk törvényi keretek között is segítséget nyújtani, és ahogy kivettem a vitából, önök ezt lényegében támogatták, még ha kritikákat meg is fogalmaztak, de az nem a törvénnyel volt kapcsolatos, hanem inkább a helyzetből adódóan.
Ebből következik, hogy nem a törvénnyel oldunk meg minden problémát, ami létezik Magyarországon, főleg nem ezzel a törvénnyel, merthogy a foglalkozatási törvény legutóbbi módosításánál éppen a támogatási rendszert változtattuk meg, korábban a munkanélküliek ellátórendszerét változtattuk meg, hozzányúltunk az év végén a szervezethez. És itt megint Ékes Józseffel vitatkoznom kell, tévedésben van, ha azt gondolja, hogy az emberektől távolodtak a szolgáltatások az állami foglalkoztatási szolgálat esetében, éppen fordítva történt, éppen az történt, hogy a kirendeltségek válláról levettük az adminisztrációs terhet azért, hogy az ügyfelekkel foglalkozzanak és ne a papírokkal foglalkozzanak. Ami a megyéknél volt szolgáltatás, azt otthagytuk a megyeszékhelyen levő kirendeltségen mint szolgáltatást, és a megyének az irányító, adminisztratív szerepét hoztuk be a régióba, hogy ne 20 helyről, hanem csak 7 helyről történjék az irányítás.
De minden egyes szolgáltatás és ellátás ott maradt, egy centit nem ment el az emberektől, sőt alapvetően közelebb ment hozzájuk azzal, hogy sokkal több idejük lesz a kirendeltségen dolgozóknak a szolgáltatásra, és azzal, hogy nemcsak kirendeltségen van szolgáltatás, hanem számos, lassan már körülbelül 500 végponton az országban. Úgyhogy tévedés azt gondolni, hogy a szervezeti korszerűsítés ezzel járt volna.
Diszkriminációról is szólt Ékes József valamelyik kétpercesében. Felhívom a figyelmet, hogy az egyenlő bánásmódról, az esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvény szól erről a kérdésről, pontosan azért, hogy azokat a diszkriminációkat visszaszorítsuk, amelyek ténylegesen a gyakorlatban vannak. Tehát én nem vitatom, hogy van, de vannak már, hála istennek, törvényi szabályozásaink arra, hogy legalább legyen ok és mód fellépni a hatóságoknak ezzel szemben.
Az Új Magyarország fejlesztési terv, annak operatív programjai, az ahhoz kapcsolódó kétéves akciótervek mind-mind a foglalkoztatás bővítését, a hátrányos helyzetek szűkítését, kiegyensúlyozását szolgálják. De ezt szolgálta a költségvetési törvény, ezt szolgálta a szakképzési és felnőttképzési törvény módosítása az elmúlt év végén, ha Kontur Pálnak ez esetleg nem tűnt volna föl. Ezt szolgálja a közeljövőben benyújtandó munka törvénykönyve módosítása is és annak átfogó felülvizsgálata, ami zajlik. Ezt szolgálja a kis- és közepes vállalkozások fejlődését elősegítő csomag, ami a kormány asztalán van, aminek egyik, például munkaerő-piaci bővülést ösztönző eleme tavaly január óta működik, ami 960 ezer mikro-, kis- és közepes vállalkozást, nonprofit szervezetet érint, hogy ha létszámbővítési szándékkal legalább három hónapja regisztrált álláskeresőt foglalkoztat, akkor egy teljes évig járulékmentességet élvez - egy teljes évig járulékmentességet élvez -, és cserébe csak azt kérjük tőle, hogy azt a munkahelyet - nem azt a dolgozót, azt a munkahelyet - még egy esztendeig tartsa fönn.
(15.40)
Úgyhogy az eszközrendszer lényegesen bővebb, mint ez a törvényjavaslat. El lehet verni a port ezen a néhány paragrafusos törvényjavaslaton, hogy nem oldja meg a problémákat. Persze, mert nem ennek a törvénynek kell megoldani minden létező problémát. Ennek az a funkciója, hogy erre a három társadalmi csoportra koncentrálva további ösztönzést adjon a foglalkoztatásukra. Merthogy nekünk is az a tapasztalatunk, hogy a Start sikeres volt, sikeres volt, 40 ezer kártyakiváltóból valóban körülbelül 20 ezer fiatal tudott elhelyezkedni. De ha megnézzük, hogy ezen időszak alatt hogyan változott a foglalkoztatás Magyarországon, akkor azt látjuk, hogy körülbelül 40 ezer fővel nőtt 2005. október 1-je óta, és ennek a fele pályakezdő fiatal, aki ezzel tudott elhelyezkedni. Azt gondolom, önmagában ez a szám mutatja, hogy volt sikere ennek a programnak, és ennek nyomvonalán érdemes bővíteni a kört, amelyik ilyen kedvezménnyel rendelkezik.
Pettkó András a távmunkát, a részmunkaidős problémákat említette. Szeretném arra felhívni képviselő úr figyelmét, hogy Magyarország volt az első, amely az európai távmunka-megállapodásban foglaltakat, 2002 nyarán született ez a távmunka-megállapodást, és első volt Magyarország, amely a munka törvénykönyvébe ezt átvezette. A távmunkával kapcsolatosan olyan adójogszabályokat módosított, hogy az ösztönző legyen, hogy 2002 óta minden esztendőben meghirdet a kormány pályázatot a távmunkahelyek bővítésére vonatkozóan, hogy önállóan távmunkatanácsot működtet azért, hogy a távmunkával kapcsolatos kormányzati és nem kormányzati lépések szinkronban legyenek, e távmunkatanácsba valamennyi olyan szakmai civil szervezet bekapcsolódik, amely a távmunkával foglalkozott, hogy a távmunkának olyan irodalmát adtuk ki az elmúlt esztendőkben, ami lassan már kilóra mérhető, nem is oldalszámra. Nem folytatom a sort. Azzal vádolni ezt a kormányt, hogy a távmunkával nem foglalkozott tudatosan és szisztematikusan, ezt tekintsük információhiánynak, és akkor a legjóhiszeműbben fogalmazok, mert azt gondolom, nem illetheti ez a vád a kormányt.
Ami a részmunkaidős foglalkoztatást illeti, nem mondom, hogy a végén vagyunk. De azért azt mondanám képviselő úrnak, hogy mindazokat az ellenérdekeltségeket, amelyeket itt hagyott egy MDF-kisgazda-Fidesz-kormány 2002-ben, azokat az ellenérdekeltségeket darabra lebontottuk. Csak emlékeztetném rá, hogy 2002-ig az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás nem 1950 forint volt, hanem 3,5 ezer forint vagy 4 ezer forint volt, a részmunkaidős foglalkoztatás esetében ugyanúgy kifizetendő volt, mint a teljes munkaidősnél. Ezt mi megváltoztattuk, csökkentettük is, arányossá is tettük. És egy sor ellenérdekeltséget felszámoltunk, a nyugdíjba való beszámíthatóság kérdéséről, a támogathatóság kérdéséről nem is beszélve.
Kormányzati lépéseket is tettünk, hogy a közszférában dolgozók részmunkaidős foglalkoztatása megvalósulhasson. Tavaly január elseje óta létezhet a munkakörmegosztás rendszere az állami közszolgáltatásokban. Bevezettük a prémiumévek programot, ami az idős korosztály számára biztosítja a részmunkaidős munkavállalás lehetőségét. Lassan huszadik perce beszélek, és még mindig csak példákat mondtam arra, hogy mi minden történt az elmúlt időszakban, úgyhogy azt kérem, hogy nézzen utána ennek, úgy gondolom, nincs olyan nagyon sok szemünkre hányni való, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás érdekében ne tettünk volna meg lépéseket.
Ami a női munkavállalást illeti: nem gondolom, hogy a végén vagyunk a tennivalóknak, de azért azt szeretném Bernáth Ildikó képviselő asszony figyelmébe ajánlani, hogy Magyarországon az elmúlt esztendőkben úgy alakult a foglalkoztatás, hogy miközben 7 százalékkal vagyunk elmaradva az Európai Unió átlagától általában, a női foglalkoztatás tekintetében ez az elmaradás „csak” 5 százalék. Ha csak az általános foglalkoztatási mutatókat nézzük. Ha viszont teljes munkaidős foglalkoztatásra számolunk el minden tagországban minden női foglalkoztatást, akkor azt fogjuk látni, hogy Magyarország az átlag fölött van Európában, ez abból adódik, hogy az Európai Unió számos országában a részmunkaidős foglalkoztatás a nők körében lényegesen elterjedtebb, mint Magyarországon, és ha átszámoljuk teljes munkaidősre, akkor bizony mi bőven az átlag fölött vagyunk.
Ez nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni, és nincsenek tennivalók, önnek abban igaza van, hogy például a gyerekek napközbeni ellátása érdekében sokat kell tenni, hogy valódi szabadsága legyen a kisgyereket nevelő szülőnek, hogy dolgozni akar-e a gyereknevelés mellett, vagy nem akar. Ezért szintén szeretném arra felhívni a figyelmét, hogy az idei költségvetési törvényben a bölcsődei és a gyermekek napközbeni ellátására vonatkozó normatívát pontosan ezért növeltük, hogy az önkormányzatok számára ezt a fajta szolgáltatást, hogy úgy mondjam, kifizetődőbbé, fenét kifizetődőbbé, megvalósíthatóbbá tegyük, hogy a humánerőforrás-fejlesztési operatív programban is benne van már az a bölcsődefejlesztés, ami több ezer férőhely európai uniós támogatását teszi lehetővé. Tehát egyetértünk abban, hogy ebben tennivalók vannak, még az irány tekintetében is, kérem képviselő asszonyt, hogy vegye észre, méltányolja a kormány ez irányú lépéseit.
Kontur Pál nyilván a térségi integrált szakképző központokra utalt, amikor azt mondta, hogy nagy képzési konszernekben próbáljuk megoldani a problémákat. Azt ajánlom, képviselő úr, nézzen egy kicsit utána, hogy mik ezek a szakképzési központok. Mert ha egy kicsit utánanéz, akkor azt fogja látni, összesen 16 darab van egyébként, tehát olyan borzasztó nagy mennyiségben nem talál ilyet az országban, 16-ot fog találni, ezek is éppen most kezdték el a működésüket, és az eredeti elgondolás az volt, hogy olyan szakmákban legyenek ezek a térségi integrált szakképző központok gyakorlati helyei összevonva, amelyek drága eszközigényűek. Mondok példákat. Ha egy CNC-NC marós, esztergályos, amiben szakemberhiány van, gyakorlati képzését meg kell szervezni, akkor ön sem gondolja komolyan, hogy minden utcasarkon, ezer szakképzési-oktatási intézményben kell ezt megoldani. Olyan helyen lehet megoldani, ahol lehet ilyen drága eszközöket használni. De ugyanez igaz, mondjuk, a minőségi hegesztőre is, amiből szintén hiány van szerte az országban, de nem lehet minden iskolában megteremteni ennek az anyagi feltételét. Erről szól a tiszk, nem másról, no meg arról, hogy egy régióban összehangoltan történjék a szakképzés fejlesztése a gazdaság igényeinek megfelelően, ne pedig mindenki a maga feje után, ahogy gondolja, aszerint cselekedjen.
Két dologra szeretnék még utalni befejezésül. Az egyik a munkahelyteremtés kérdése. Jó lenne, ha őszintén beszélnénk egy ilyen vitában a parlamentben arról, hogy egy piacgazdaságban kinek a dolga a munkahelyteremtés. Az államszocializmusban lehetett ezt a kormánytól elvárni, mert ő volt a többségi tulajdonos. Egy olyan időszakban, egyébként ez az ország így döntött ’90-ben, nem a döntést minősítem, csak mint tényt mondom, így döntött, hogy Magyarország piacgazdaság legyen, ahol a tulajdonviszonyok pont az ellentétjébe fordultak, és 80 százalékban magántulajdon van, 20 százalékban van köztulajdon, akkor azért nagyjából elég egyszerűen le lehet vonni azt a következtetést, hogy alapvetően a magánszféra dolga a munkahelyteremtés, nem pedig az államé.
Az államnak sokkal közvetettebb eszközei vannak arra, hogy munkahelyek bővüljenek az országban. Lényegesen közvetettebbek egyrészt, másrészt nemcsak neki vannak eszközei, hanem vannak eszközei az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, a képző intézményeknek, vagyis a munkaerőpiac minden szereplőjének megvan a maga felelőssége és dolga. Minden port elverni a kormányon, és csak a kormánytól elvárni, hogy munkahelyek bővüljenek, azt gondolom, nem teljesen időszerű felfogás.
Tekintettel arra, hogy utalás történt az előző vitára Kontur Pál által, ezért, bár nem a tárgyhoz tartozik, és elnök úr biztosan megró, ha áttérek egy másik témára, nem is szeretném ezt a bűnt elkövetni, de mégiscsak azt szeretném mondani, hogy ahogy annál a törvénynél a fogyatékosügyekkel foglalkozó szakembereket, szervezeteket, szakmai szervezeteket (Kontur Pál: Nem igaz.), fogyatékos személyeket összefogó szervezeteket, települési önkormányzatokat bevontunk a törvény előkészítésébe, úgy itt is bevontunk nemcsak munkaerő-piaci, hanem képzési szakembereket is. (Kontur Pál: Ezért olyan a törvény.)
(15.50)
Kontur Pál egy árva szót a törvényről nem szólt, minden másról beszélt; lehet közbeszólni nyugodtan, hogy azért olyan a törvény. Erről a törvényről a hozzászólásában egy árva nyikkot sem szólt, bizonyára azért, mert a törvény szövegével semmi baja nincs.
Bízom benne, hogy a részletes vitában - ha a képviselő hölgyek és urak valóban aktivitást fejtettek ki a módosító indítványok benyújtásában - tényleg visszatérhetünk a törvény tárgyalására; erre a kormány legteljesebb készségét szeretném kinyilvánítani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
