ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő asszony, nincs olyan nagy vita közöttünk ebben a kérdésben. Csak egyet kell látni: a magyar társadalom nem annyira mobil, mint az Európai Unió tizenötök tagországában lévő fluktuáció ezt biztosítani tudja. Elnézést Gúr Nándor képviselőtársamtól - én is úgy kívántam mondani egyébként, hogy „alacsony képzettsége miatt”. A magyar társadalom nem annyira mobil. Nagyon sok olyan területe van Magyarországnak, ahol valóban súlyos, hátrányos helyzettel bíró, élő települések, városok vagy adott esetben hazai kis- és középvállalkozások működnek és végzik a napi tevékenységüket.
Tehát én arra próbáltam a hangsúlyt fektetni, hogy egy olyan átfogó munkahely-teremtési, vállalkozástámogatási rendszert kell kialakítani, amelyben valóban Magyarországon a munkanélküliség csökken, és vele együtt az a probléma is, amit maga ez a törvény kíván rendezni, a pályakezdők, adott esetben az ötven év felettiek kérdését. A hátrányos helyzetben önmagában ha adunk is segítséget, nem biztos, hogy van foglalkoztató. Tehát ilyen térségről van szó, hisz a magyar társadalom önmagában nem mobil. Nagyon jól tudjuk, hogy az Alföldről, mondjuk, Győrbe nagyon nehezen lehet áttelepíteni embereket, és a magyarországi lakáskultúra, lakásviszonyok sem teszik lehetővé azt, hogy adott esetben a lakásviszonyok megváltoztatásával tudjanak az állampolgárok mozdulni. Ebben kellene egy olyan kultúrát, egy olyan munkakultúrát, egy olyan hazai kis- és középvállalkozási támogatási rendszert kialakítani, amellyel ezt tudjuk erősíteni.
Egy nagyon jó példa: január 26-án volt az Európa Tanács ülése, ahol például együtt kezelték az élelmiszer-biztonsági, a fogyasztóvédelmi és a szociális kérdést. Tehát megpróbálják átfogóan vizsgálni ezt, és egy-egy nemzet saját lehetőségeit - fogalmazzunk úgy - ebben a kérdéskörben kellene tárgyalni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Azért is mondtam, hogy átfogóbban kellene ezt a kérdéskört néznünk (Az elnök ismét csenget.), rendeznünk és ehhez viszonyulnunk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem