GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Igaz, életszerű, amiről Bernáth Ildikó beszél. Persze, ezek az élethelyzetek nem változtathatók meg generálisan, de segíthetők, hogy jobbak legyenek. Van tennivaló ebben is, persze hogy van. Tegnap a miniszterelnök erről beszélt, amikor az egyórai bevezető gondolatait fogalmazta meg a parlament tavaszi ülésszakának a nyitányán.
Amiről beszélni szeretnék, az maguknak a regionális munkaügyi központoknak a léte, és hogy miért nem szűkül, torzul, veszti el jelentőségét és szerepét, hanem bővül és erősödik, annak a hátterében két dolgot említenék meg. Az egyik az, hogy nyilván koncentráltabban, feladatorientáltabban lehet működni, ha nem húsz, hanem hét egység tekintetében gondolkodunk és cselekszünk, a másik pedig az, hogy mindezek mellett egy olyan folyamatrendszer erősítése zajlik a napokban, ami azt gondolja végig, hogy például az országban a meglévő kirendeltségi hálózat hogyan és miképpen erősíthető még inkább, hogyan és miképpen illeszthető még inkább ahhoz a kistérségi hálózati rendszerhez, amely keretein belül még életszerűbbé, még inkább az igények kielégítését szolgálóvá lehet tenni a hálózatot. Azt gondolom, hogy ez önmagában jó.
A másik, amit nem fejeztem be gondolatként, mert nem volt rá idő, hogy a munkaerő-piaci igények oldaláról nézve nemcsak a múlt, hanem a jelen és az idei esztendőre vonatkozó felmérési adatok is azt mutatják, hogy akár a feldolgozóipar, az idegenforgalom vagy épp a gazdasági és pénzügyi szektor vonatkozásában bővülő igények mutatkoznak meg. A mostani mérési adatok alapján körülbelül egy 30-35 ezres foglalkoztatásbővülési lehetőség vár 2007-ben a foglalkoztatási hajlandósággal bírókra.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem