GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon messze fogunk kerülni a témától, már ami a törvénytervezet kapcsán megfogalmazódik, de azért, ha visszamegyünk tíz évre vagy éppen tizenhat évre, és megnézzük a bölcsődei férőhelyek számát vagy épp az óvodai férőhelyek számát, akkor egyetlenegy ciklus időszakában sem volt kiugróan magas eltérés a korábbi ciklus számadataihoz képest.
(14.50)
Most azt az időszakot éljük, amikor pontosan ezeknek az intézményeknek a bővítéséről és a fejlesztéséről gondoskodunk. Ezek a folyamatok el is indultak, nemcsak a jövőről beszélek, hanem tavaly, tavalyelőtt már számos ilyen történésre került sor. Nem véletlenül mondom ezt. Azért mondom, mert nyilván generálisan egyszerre mindent ilyen értelemben nem lehet megoldani. Nincs olyan kormány, ami ezt megoldaná. Egy dolog viszont fontos, hogy elindulunk egy pályán, azon a pályán, amely ezen feltételkereteket megpróbálja tágítani.
Másik oldalról nézve: ha ennek eredményeképpen vagy épp ennek eredményeképpen is lehet százas, ezres nagyságrendben lehetőséget teremteni a gyesről, gyedről visszatérő anyák számára vagy épp azoknak az anyáknak a számára, akik gyermekei elmúltak egyévesek, és bármilyen megfontolásból vissza akarnak jönni a munkaerőpiacra, és ezt még egyéb más járulékkedvezményekkel is megfejeli a rendszer, akkor azt gondolom, hogy nem járunk rossz utat.
Egy másik utolsó mondatom az előző befejezetlen mondathoz, ami az adó-, járulékterheket érinti, az pedig az, hogy míg ha 2002 és 2006 között megnézzük a terhek nagyságrendjét, ezeknek a mértéke 36-39 százalék között mozgott, ez minden egyes esztendőben külön-külön és együttesen véve is kisebb volt, mint bármelyik esztendő vonatkozásában az azt megelőző ciklusban. Hát, ennyit az adó- és járulékterhek koncentrációjáról.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem