PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr és Asszony! A mostani vitát követők elég nehéz helyzetben vannak, hiszen e törvényjavaslat általános vitájának az első része már a téli ülésszakban megtörtént a tisztelt Ház falai között. Ott minden párt vezérszónoka elmondta azt, hogy miért tudja ezt a törvényjavaslatot támogatni, vagy mi ennek a törvényjavaslatnak az a része, amivel egyáltalán nem tud egyetérteni. A Magyar Demokrata Fórum képviseletében Vas János képviselőtársam akkor elmondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum egyetért a törvényjavaslat által benyújtott irányvonalakkal, azzal viszont nem tud egyetérteni, hogy az 50 év feletti munkavállalókról beszél.
A Magyar Demokrata Fórum minden egyes számítása azt támasztja alá, hogy ezt az 50 éves életkort lejjebb kellene vinni 45 éves életkorra. Azt gondoljuk, hogy az általunk benyújtott módosító javaslatok elfogadása esetén tudjuk ezt a törvényjavaslatot a végszavazáskor majd az igen gomb megnyomásával támogatni.
De hogy az eddigi vitához, amely a tisztelt Ház falai között az elmúlt fél-egy órában ebben a témában lezajlott, én is egy gondolatot hozzátegyek, egyetértek mind Bernáth Ildikó, mind Gúr Nándor képviselőtársammal, nagyon fontos dolog, amiről ők beszélnek. De ezt a kérdést, például az anyák kérdését, a kistelepülésen élők kérdését, hogy hogyan tudnak újra munkába állni, akkor fogjuk tudni megoldani, ha Magyarországon komolyan fogunk foglalkozni azzal a kérdéssel, amit a távmunkaprogram jelent, komolyan fogunk foglalkozni azzal a kérdéssel, ami a részmunkaidőben foglalkoztatást jelenti. Úgy gondolom, ameddig a kormánynak ennek a két kérdésnek a kezelésére nincs megfelelő programja, addig Magyarországon ezek a problémák fenn fognak állni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem