DR. MAGDA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. MAGDA SÁNDOR
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Magyar Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tévénézők, Rádióhallgatók! 2002-től az MSZP és a kormány agrárpolitikájának eredményeként megduplázódott az agrárium támogatása, az adózás előtti eredmény többszörösére nőtt, hisz a 2004. évi 10 milliárdról 70 milliárd várható a múlt év eredménye alapján. Néhány ellenzéki képviselő bánatára az agráriumban nyugalom, fejlődés, fejlesztés tapasztalható, így a riogatások ellenére az európai uniós előcsatlakozást szolgáló SHAPARD-keret, a 60,3 milliárd forint úgymond teljes mértékben lepályázásra került, sőt több pályázó nem tudta elérni az eredményt.
2004-2006 között az AVOP keretében 105 milliárd forint szolgálja az agrár- és vidékfejlesztést, amelyhez ismereteim szerint több mint 11 ezer pályázat érkezett be, vagyis azt látjuk, hogy ezek a pályázatok is biztonsággal arról szólnak, hogy ez a nagyságrend is eredményesen került felhasználásra. Vagyis elmondhatjuk, megtanultunk eredményesen pályázni. Gazdálkodóink a jövővel foglalkoznak, a jövőért képesek többet tenni, a kormány és az MSZP aktívan segíti az agráriumot, az európai uniós beilleszkedést, a versenyképességi törekvéseinket.
(Dr. Hende Csaba elfoglalja jegyzői székét.)
Ezért, amikor arról beszélünk, hogy a 2007-2013-as időszakban mi várható, akkor azt mondhatjuk, nagy öröm számunkra a 2007. év, mert rendelkezésünkre áll a mintegy 5 milliárd euró, amely forintban 1300 milliárd forintnak felel meg, hisz ez a forrás hét éven keresztül biztosítani fogja az agrárium, a vidéki környezet és a vidéki térségek fejlesztését. Ez az összeg nagyságban sokat jelenthet. De ha azt nézzük, hogy az agráriumban milyen fejlesztésre van szükség, akkor ki kell jelenteni, hogy 2007-2013 között is csak akkor lehetünk eredményesek, ha meg tudjuk közös céljainkat fogalmazni, ha tudunk és akarunk együtt dolgozni, ha elhisszük, hogy a kormány és a gazdák érdeke azonos, mégpedig nem más, mint Magyarország, a vidék és a gazdálkodók sikere.
Mindehhez a hosszú távra szóló sikert szolgálhatja az állattenyésztés kiemelt fejlesztése. Lehetőség nyílik arra, hogy a növénytermesztésben is megvásárlásra kerüljenek azok az eszközök, amelyek a versenyképességünket növelik. Nagy lehetőség áll a kertészeti ágazatok fejlesztése előtt. Mondom ezt azért, mert ebben az időszakban a modernizálás egyben azt is jelentheti, hogy a magyar agrárium mind térségünkben, mind az Unióban, mind világviszonylatban elérheti azt az eredményt, amit korábbi értékeink alapján kivívtunk, mégpedig a hatékonyságot, a versenyképességet. Ennek a fejlesztésnek kell biztosítani a magyar agrárium, a magyar élelmiszeripar, a magyar lakosság ellátását, exportunk fokozását. Mindehhez tudásra, társulásra, szövetkezésre van szükség.
Szeretnék megállni az utolsó szónál. Európa, Európa agráriuma arról híres, és egyre inkább előtérbe helyezi a szövetkezés gondolatát. Magyarországon is a kertészeti ágazatok és más ágazatok is a szövetkezés keretein juthatnak újból kimagasló eredményhez.
Tisztelt Országgyűlés! A termelés közvetlen támogatásai mellett szólni kell a környezet- és vidékfejlesztésről, a vidéki életminőséget szolgáló fejlesztésekről, mint a feldolgozó-, a faluközpontok, valamint a különböző szolgáltató ágazatok támogatásáról. De itt szólok az oly sokat hangoztatott LEADER-ről, amelyet úgy mondunk, hogy a vidéki értékeink fejlesztése. Nos, úgy gondolom, hogy ha mindezt a korábbiakhoz hasonló tudatossággal, eredményességgel és összefogással tesszük, akkor elmondhatjuk azt, hogy sikeres gazdák, sikeres vidék és sikeres Magyarország alakul ki.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Vincze László közbeszól.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem