V. NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

V. NÉMETH ZSOLT
V. NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezekben a napokban készítik és fogadják el a képviselő-testületek településeik költségvetését, döntenek arról, hogy ebben az esztendőben mennyi pénzt fordítanak a közszolgáltatások fenntartására, intézményeik működtetésére, és mennyit szánnak falujuk, városuk fejlesztésére. Persze, mindig is behatárolta az önkormányzatok lehetőségeit a központi költségvetés és a törvényi szabályozás, ebben az esztendőben azonban kényszerpályára taszította a települések jelentős részét a szocialista-szabad demokrata kormányzat. Amikor intézményeik sorsáról döntenek a néhány hónapja megválasztott képviselők, azzal szembesülnek, hogy mozgásterük gyakorlatilag megszűnt, tartalékok nélkül eladósodva, kivéreztetve köszöntött rájuk ez a reformvészkorszak.
A kis falvaknak el kellett viselniük, hogy Volán-járataikat gyérítették, megszüntették, modernizálták őket postahivatalaik bezárásával, felszedik a vasúti síneket a szárnyvonalakon, s most az óvodáik, iskoláik jönnek sorra. Persze, a reformerek szakmáról beszélnek, külföldi mintákról, merthogy azt jól ismerik, jobban, mint a magyar valóságot. A főpostások természetesen szakmai döntést hoznak a kispostákról a kormánynak megfelelve, egy gazdasági társaság vélt vagy valós érdekeit szem előtt tartva. A Volán-társaságok átalakítása, a járatok megszüntetése, a vasúti sínek felszedése szerintük csupán közlekedéspolitikai és természetesen szakmai kérdés. És az oktatás is az, szakma, amelynek jegyében iskolák százait csukják be. A megszorításfelelősök külön-külön döntenek postáról, vasúti szárnyvonalakról, Volán-járatokról, iskoláról, külön-külön talán készülnek elemzések a várt megtakarításokról, a pénzbehajtás falvakra gyakorolt együttes társadalmi hatását azonban nem mérlegeli, elemzi senki, pedig ez is szakmai kérdés, csak más szakmáké: a területfejlesztőé, a szociológusé, a demográfusé. Megkérdezi-e őket valaki?
A Lezsák Sándor vezette óvoda- és iskolabezárásokat vizsgáló parlamenti bizottság megállapításait, ajánlásait az Országgyűlés szinte egyhangúlag fogadta el; most, nem először kormánypárti képviselőtársaim homlokegyenest mást tesznek, mint amit akkori döntésükkel helyesnek tartottak. Készülnek a költségvetések, és lehajtott fejjel vagy szitkozódva születnek a döntések az öncsonkításról, az óvoda, az iskola átszervezéséről, bezárásáról - látszólag önként.
A képviselők csapdában vannak: vagy megszüntetik azokat az intézményeiket, melyekhez eddig foggal-körömmel ragaszkodtak, vagy csődbe viszik településüket, nincs más lehetőség. Az önhibájukon kívül forráshiányos települések elveszítik kiegészítő támogatásukat, ha a fiskális szempontból kihasználatlannak ítélt iskolájukat megtartják. A falvak harmada ilyen, úgynevezett önhikis, nem valami speciális, kivételes állapot. Települések kényszerpályán döntési szabadság nélkül, ez már az önkormányzás felszámolása.
Csak a saját választókörzetemben, illetve környezetemben tizenkét falu iskoláját kell átszervezni vagy bezárni, mert nem felel meg a kormányzati többség elvárásainak: Bajánsenye öt település közös iskoláját nem tudja tovább fenntartani; a Vendvidéken, Felsőszölnökön, Apátistvánfalván szlovén nyelvű nemzetiségi iskola léte kérdőjeleződött meg; Rábahidvégen, Püspökmolnáriban, Egyházashollóson, Pankaszon, Vasalján, Alsóújlakon, Kánban, Egervölgyön, Hegyhátszentjakabon, Rábagyarmaton kerülhet lakat az iskolaépületre. Aztán jönnek az iskolabuszok, melyek amúgy még gazdaságtalanabbá teszik az eddig is alacsony kihasználtságú tömegközlekedést, és így majd újabb járatokat zárhatnak be. Ez csak egy példa az átgondolatlanságra, koncepciótlanságra.
Tisztelt Képviselőtársaim! A falvak elöregedése, népességének fogyása a kormány reformjai nélkül is aggasztó méreteket ölt. Átgondolt, átfogó vidékfejlesztő programra lenne szükség, melynek első elemeként először is be kellene fejezni a rombolást.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem