BORSOS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Gúr képviselőtársamat szeretném megnyugtatni, hogy jelen pillanatban nem a foglalkoztatási ágazat fogyatékoskérdésekben tett intézkedéseiről van szó, hanem ez egy általános vita, és általában ennek a jogszabálynak a rendelkezéseit kellene abból a szempontból vizsgálnunk, hogy egyébként azok az embertársaink, akik valamilyen mértékben korlátozottak bizonyos képességekben, milyen mértékben és hogyan tudják alapvető emberi jogaikat érvényesíteni és gyakorolni ebben a mai magyar társadalomban, illetve ehhez mit fogunk hozzárendelni.
Az kétségtelen egyébként, hogy a foglalkoztatási ágazat a többihez képest előbbre tart ebben a kérdésben, hiszen el tudott indítani olyan programokat, amik kicsit előremutatóbbak, mint a többi ágazat. De azért nem kell annyira megnyugodni, hogy ott is minden rendben van, hiszen a megváltozott munkaképességű - azt a fogalmat, hogy csökkent munkaképességű, ne használjuk - emberek foglalkoztatásával kapcsolatban is alapvető problémák vannak még. Igazából ez nem is annyira a támogatási kérdésből adódik, hanem abból adódik, hogy az egyenlő bánásmód vagy pedig általában az egyéb, ahhoz szükséges alapvető emberi jogaik gyakorlása, ami elviszi oda őket, hogy egyáltalán munkaképes állapotba vagy munkaképessé tevő körülmények közé tudnak kerülni, azok vannak meglehetősen korlátozott állapotban ma Magyarországon. Ha egy kicsit integratívabban szemléljük ezt a dolgot, akkor lehet, hogy még ott is jobb eredményeket lehet elérni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem