DR. PUSKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról beszélünk. Ez a törvény 2005. január 1-jére írta elő az akadálymentesítést. Úgy gondolom, hogy mulasztásos törvénysértésben van a kormány végrehajtandó az Országgyűlés által elfogadott szabályokat. Ez nagyon súlyos dolog, egy társadalom attól válik jóvá, avagy attól nehezen elviselhető, hogy a társadalom perifériájára szorult embereket segíti, akik akármiért szorultak oda. A fogyatékos emberek - bárhogy nézzük, bármelyik oldalról nézzük - valamiféle károsodásuk miatt nem teljes értékű harcosai társadalmunknak, és mindannyiunk feladata, hogy a bennük rejlő értékeket minél jobban hagyjuk, hogy felszínre kerüljenek.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ha arra gondolok Az idő rövid története című Hawking-könyvet elolvasván, hogy a cambridge-i professzor nemhogy mozogni és beszélni, de már alig tud jelet adni a külvilág számára, a mai fizika egyik legnagyobb gondolkodója. Hol vagyunk mi ettől, tisztelt képviselőtársaim?! Hol vagyunk akkor, amikor a törvényjavaslat, törvénytervezet a 2013. december 1-jei határidőt is néhány helyen elfogadhatónak tartja és megcélzandónak gondolja? Azt hiszem, ez elfogadhatatlan. Igyekeznünk kell arra, hogy a törvénytervezet 1. §-ában szereplő definícióként megjelenő kifejezéseket valóban fontosnak tartva hajtsuk végre. Nemcsak akadálymentesítésről van szó, hanem a középületek helyett a közszolgáltatásokról van szó, a közszolgáltatások jóval tágabb teret engednek és nyújtanak mindannyiunk számára.
Nagyon fontos, és a KDNP szemléletével, gondolkodásmódjával összecsengő a következőkben a személyi segítés nevesítése, nagyon fontos dolog. A személyi segítés nevesítésének magyarázatánál viszont egy lapszusnak beillő fél mondatot látok, azt olvasom, hogy ez nem is kerül pénzbe. Úgy gondolom, hogy ez igazán sok pénzbe kerül, ez oktatásba kerül, ez rendszerfelépítésbe kerül, akár foglalkoztatásba kerül. Úgy hiszem, hogy ha komolyan gondoljuk ezt a személyi segítést, ami nagyon fontos dolog, akkor a részletes indoklásban szereplő mondat mögött rejlő gondolatokat megismerném. Ez a magyarázat a mi szóhasználatunktól és elképzelésünktől eltérő dolgot takar.
Szó volt már a táblázatról, és a táblázat kapcsán látható, hogy a kétezer főnél kisebb településeknél csak és kizárólag az orvosi rendelőknek az akadálymentesítéséről van szó.
(19.30)
Úgy gondolom, hogy vannak számosan 2000 lélekszám alatti települések számos közintézménnyel, olyan közintézménnyel, amelyeket fogyatékosok is használnak.
Szó volt itt arról, hogy az önkormányzati feladatok nyilvánvalóan könnyebben végrehajthatók, ha kevesebb kötelezettséget teszünk. De könyörgöm, ha 1998-as törvényt kívánunk most már végre végrehajtani, az abban írottakat akarjuk végrehajtani, akkor bizony gondoljuk végig, szerezzük meg a fedezetet arra, hogy ne csak az alapellátás orvosi fészkeit, hanem a 2000 lélekszám alatti települések egyéb közintézményeit vagy közellátó helyeit akadálymentesítsük, illetve tegyük hozzáférhetővé fogyatékosok számára.
Arról nem beszélek persze, hogy 20-30 ezres városok, települések jelentős többségében középiskolák találhatók. Egyáltalán nem szerepel ebben a tervezetben a középiskola a végrehajtandó akadálymentesítési feladatok között.
Nagyon fontos dolog az, hogy építési engedélyt úgy adjunk ki, hogy ezek megfeleljenek már az előírásoknak. Ha arra gondolok, hogy 1913-ban Ököritón volt a magyar mentés történetének legsúlyosabb égési balesete, amikor 300-nál több halott volt - hogy passzol ez ide? Úgy passzol ide, hogy a pajta ajtajai befelé nyíltak, és jó néhányan ezért nem tudtak menekülni a helyiségből. Az akkor megváltoztatott magyar szabvány - 1913-ban - előírta, hogy minden középület ajtaja kifele nyíljék. Azt hiszem, hogy utalás van a törvénytervezetben azokra a középületekre, akár repülőterekre, repülőtéri vécékre, ahol befele nyílnak az ajtók. Nem lehet menteni onnan az embereket vagy jóval nehezebb. Nagyon figyelni kéne erre is, hogy az engedélyek kiadásánál erre figyelemmel legyünk.
A forrásokról nagyon sok minden elhangzott már. Az önkormányzatoknak, illetve a végrehajtóknak 50 százalékos önrészt nevesít, ír le ez a törvénytervezet. Én nagyon örülnék neki, sőt várom, hogy 0 és 20 százalék között legyen, és ez egy nagy siker lesz. A 40-50 százalék, úgy gondolom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a versenyszférában esetleg megengedhető.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem