GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Firtl Mátyás képviselőtársam kérdéseire nem én vagyok hivatott válaszolni, de néhány adatot hadd mondjak, csak azért, hogy el tudjunk gondolkodni rajta. Az előbb a képzések gondolatánál hagytam abba a hozzászólásomat. Nem mondom, hogy óriási eredménynek, de mégis eredménynek tekintem azt, hogy például 2004-ben, ha száz egységnek vesszük azt, ami képzési számadatként visszaigazolódott, ehhez képest egy évvel később 45 százalékkal többen vehettek részt, vettek részt az érintett körből képzésekben.
Vagy ha azt mondom, hogy 1999-ben támogatással mintegy 26 ezer ember került a munkaerőpiacra, ezt követően öt-hat esztendővel, 2005-ben meghaladta a 46 ezret a támogatással munkaerőpiacra kerültek száma. És támogatás nélkül is több volt, mint a duplája. Támogatás nélkül sajnos sokkal kevesebb, '99-ben 3 ezernél nem sokkal több, 2005-ben pedig 6600-6700 ember. Ez így önmagában nem túl sok, látható, hogy támogatás nélkül nem nagyon könnyű a helyzet.
Még egy dolog a felvetett kérdések kapcsán, mondok egy konkrét példát: Észak-Magyarország, regionális operatív program. Éppen a napokban döntött úgy a tanács, hogy mintegy 2 milliárd forintos nagyságrendet különít el, 2000 millió forintot, azért az nem kis pénz. Ennek a pénzeszköznek az elkülönítése alapvetően azt a célt szolgálja, hogy akár a fizikai értelemben vett, akár a nem ide tartozó kommunikációs vagy másfajta értelemben vett küszöböket lehessen átlépni, jeltolmácsképzéstől kezdve sok egyéb másban. Felvetődött az előbbi hozzászólásban, hogy milyen finanszírozási feltételek mellett. Annak a tanácsnak a döntése alapján ez 80-95 százalékos támogatás mellett történik. Azt gondolom, ez már nem rossz paraméter.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem