LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a törvény a társadalom és a döntéshozás lakmuszpróbája, ha lehet így fogalmazni. A törvénymódosításhoz mérnökként és önkormányzati képviselőként is igyekszem hozzászólni.
A program indulása óta számos eredményről számolhatunk be, a szociális bizottság ülésén is elismerőleg szóltam a szemléletváltozásról, a jó segédletek kiadásáról az akadálymentesítés témakörében; szóltam arról, hogy az oktatásban hangsúlyosan szerepel az akadálymentesítés témája, az építési törvényben, szabályzatokban kellő hangsúllyal szerepelnek ezek az ügyek. Vannak lesüllyesztett járdák, vannak rámpák, vannak kerekes székkel is használható felvonók, vannak lépcsőt kísérő járószékek közterületen, közszolgáltató létesítményekben. A figyelem és a szemlélet tehát átalakul, bár szerintem inkább csak átalakulóban van, mert a segítőkészség sok esetben tehetetlenséggel és hozzá nem értéssel párosult.
Igazi áttörést, alaposabban megvizsgálva a megvalósult példákat, azt mondhatom, hogy az eltelt időszak keveset hozott, az akadálymentesítés témaköre csekély mértékben lépett túl az együttérzés és az alibi intézkedések szintjén. Ez erkölcsi, szolidaritási és sajnos nagyon jelentős mértékben, a számtalan megvalósult rossz megoldást tekintve anyagi kérdés is, mindez azért, mert a fogalmakat nem tisztázták jó előre. Ez a jelenlegi fogalomtisztázás is csak alibi a maga szűkítésével, mert például úgy tűnik, hogy a melléklet szerinti táblázatban a kistelepüléseken nincsen szociális intézmény, óvoda, alapfokú iskola és így tovább.
De nem tudunk egyetérteni azzal sem, hogy a törvény, amely a címében általános, mégis elsősorban a közszolgálati intézményekről szól. Mi van a közhasználatú intézményekkel, ami egy tágabb kategória, mint a közszolgálat köre, és az építési törvényben így szerepel? A közszolgálati intézmények fogalmát pedig talán az építési törvénybe kellene átültetni? Tehát valamilyen koherenciaprobléma van itt a törvények között. De mi van például a középmagas és a magas lakóépületekkel? Erről végképp nem szól a fáma. Miért? A kerekes székkel közlekedő embertársunknak nem kell bejutni a kistelepülés, mondjuk, egyetlen kereskedelmi egységébe vagy fodrászatába? Vagy nem kell feljutni egy lakótelep tízszintes panelépületében lévő lakásba? Ezekről nem szól a törvény. A meghatározásokban a felelősségi köröket, az illetékességi köröket is alaposabban meg kellett volna jelölni, és az imént részletezett szűkítést nem tartjuk életszerűnek.
Az általános vita indításában Béki Gabriella képviselőtársam kritikája Hirt Ferenc felé nemcsak igazságtalan volt, de alaptalan is. Az elmúlt napokban, két héttel ezelőtt olyan élményünk volt a szociális bizottság tagjaiként, amiről Török Zsolt képviselőtársam már beszélt, hogy testközelben élhettük át, mit jelent kerekes székhez kötve élni reggeltől estig, olykor megalázó akadályversenyt átélni. Hirt Ferenchez csatlakozva nekem is az a véleményem, hogy ez a törvény keveset lép előre, az alibit viszi tovább, csak ügyesebben fogalmaz.
Mire alapozom ezt a sommás véleményemet? Ez egy programtörvény, a törvény általánosító jellegét rendkívüli mértékben szűkítve, határidőkkel, nagyon távoliakkal és célokkal, és még mindig kevés pénz hozzárendelésével. De vissza kell tekintenünk: mi van az eddig megvalósult programmal? Azért érdemes erre visszatekinteni, mert akkor látható igazán a mondandóm igazságtartalma, és akkor értjük meg e törvény hiányosságait.
Négyféle akadálymentesítési megoldást láthatunk. Az első: környezetbe simuló, természetes, annyira észrevehető, amennyire szükséges megoldás; ez főleg új épületeknél fordul elő, viszonylag kevés számban. A második a használható megoldások, ezekből van talán szerencsére viszonylag sok. De vannak a harmadik kategória nehezen vagy nem használható, újabb akadályokat képező megoldásai, amelyek vagy csak segítővel, vagy megalázó módon működnek. Ezt a megalázó módon működést, azt hiszem, a törvénybe valahogy be kellene iktatni, hogy ilyet nem szabad csinálni. És a negyedik, amit nagyon súlyosan említek, a balesetveszélyes, olykor életveszélyes megoldások; sajnos ezekből is számos található.
Egy konkrét példa, Budapest XV. kerületében a helyzet: az akadálymentesítés saját forrásból ment, vagyis a kerület nem pályázott. Ez önmagában nem baj, de látható, hogy itt azért vannak problémák. Ha a puszta bejutást és a földszint elérését nézzük a közszolgáltató intézményekben, akkor 50 százalékos az eredmény, ha viszont valamennyi épületszint elérését, akkor az eredmény siralmas, ez valószínűleg majdnem nullát jelent. A megoldások igen jelentős része szabálytalan vagy balesetveszélyes, viszont nagyon drága. Egy negyedik gondolat XV. kerületi konkrét példák alapján, hogy számtalan olyan, nem közszolgáltató épületben, de közhasználatú épületben készült megoldás született, például lakótelepi magas házakhoz vezető rámpák esetében, ahol a közhasználat előfordul, amelyeken még segítővel sem lehet feljutni kerekes székkel.
Horváth Péter főosztályvezető úr elmondása szerint az akadálymentesítésre vonatkozó pályázatok nagyon jelentős részét az előkészítetlenség és a nem megfelelő műszaki megoldások jellemezték. Ezeket el kellett volna utasítani, mégsem tették; így nagy számban államilag támogatott, rossz megoldások születtek, építési engedéllyel, használatbavételi engedéllyel vagy ezek nélkül.
(20.00)
Ezt sajnos úgy hívják, hogy intézményesített korrupció. Ráadásul ebben a témakörben, mint ahogyan a közbeszerzésben általában, az árfelhajtásnak óriási szerepe volt, van. Erre szakosodott cégek szinte a kizárólagosságot megszerezve méregdrága megoldásokba hajszolták, hajszolnák az önkormányzatokat, a beruházókat. A törvényalkotó ha látja, hogy az önkormányzatok, az erre szakosodott építésügyi hatóságok eszközei gyengék vagy a figyelmük csak alibi figyelem, akkor ebben a törvényben ki kell térni a szabálytalan, sőt életveszélyes megoldások szankcionálására, ki kell térni arra, hogy mi lesz a korábban és a most meghatározott határidők elmulasztása esetén. Véleményünk szerint megengedhetetlen, hogy közpénzeket ilyen rossz hatásfokkal használjanak fel. S mivel ez a törvényi hely foglalkozik ezzel a részlettel, itt kell a szankcionálást is kilátásba helyezni. A törvénymódosítást tehát ebben a formájában nem javasoljuk elfogadásra, felülvizsgálata, kiegészítése, módosítása szükséges.
Több iránya van a módosításunknak: több pénzt rendeljenek hozzá az önkormányzati önrész alacsony szintjével, a kistelepüléseken az akadálymentesítést ki kell terjeszteni az egészségügyi létesítményeken túl a többi közszolgáltatóra is. S még egy nagyon fontos dologról beszélnék, arról, hogy a szankcionálás lehetőségét be kell építeni a törvénybe. A 7. §-t kell kiegészíteni az ombudsman ajánlásával egybecsengő gondolattal. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tudniillik a 2005. évi beszámolójában felhívta az előterjesztő figyelmét arra, hogy a tervezet nem rendelkezik arról, mi történjék egyrészt azokkal a középületekkel, amelyeket nem lehet akadálymentessé tenni, másrészt mi történjék azokkal a közszolgáltatásokkal, amelyek ilyen épületben vannak. Ezek az ombudsmani beszámolóból idézett mondatok voltak. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy az egyes létesítményekre vonatkozóan a letelt határidő után ne lehessen közszolgáltatást végezni addig, amíg az akadálymentesítést el nem végzik, és ez vonatkozzék a rosszul akadálymentesített létesítményekre is. Mindet felül kell vizsgálni, és ha közpénz is van ezeknek a rosszul megvalósított eszközöknek, épületelemeknek a megvalósításában, akkor a felelősséget “duplán” meg kellene állapítani. Ez a szankcionálás az állam és az önkormányzatok felelősségét az együttérzésen túl a megfelelő szintre emelné.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
