LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Több mindenről tett említést Béki Gabriella képviselő asszony. Azt hiszem, hogy ez a törvény nagyon sok mindenről szól, de nem kezeli elég általánosan a kérdést, eléggé leszűkíti csak a közszolgálat kérdésére, és sok olyan területtel kevésbé foglalkozik, amelyek legalább ennyire fontosak és érzékenyek.
Amit én a legnagyobb bajnak tartok, az az, hogy a megvalósult esetek igen nagy százaléka - Horváth Péter főosztályvezető úr emlékezetem szerint azt mondta, hogy nyolcszáz pályázatból hatszáz - volt megalapozatlan és helytelen, ami olyan iszonyú arány, amit a helyén kell kezelnünk. Remélhetőleg ezek közül elég sokat kijavítottak az építésügyi hatóságok, de most tudnék önöknek egy egész albumot hozni annak szemléltetésére, hogy milyen elrettentő megoldások születtek az elmúlt években akadálymentesítés címén, amelyek nemcsak hogy balesetveszélyesek, hanem életveszélyesek is, mert olyan fordulásokra, olyan lépcső melletti balanszírozásra kényszerítik a kerekes székkel mozgó embereket, amit segítővel sem tudnak megoldani, és mindezt milliókért.
Amiért én szót emelek, az az, hogy ez bizony szankcionálás nélkül, olyan felülvizsgálati kényszer nélkül, ami nincs beépítve a jelenlegi törvénybe, írott malaszt, és valójában csak egy együttérzés. Szükség van arra, hogy ezeket a döntéseket szankcionálják, és számon kérjék, hogy a közpénzt mire és hogyan költik el. Én a fő hangsúlyt erre helyezem, és nagy hibának tartom, hogy ezt csak kétévente vizsgálnák felül. Ezt évente kell folyamatosan vizsgálni, és nyomon kell követni az ezzel kapcsolatos eseményeket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem