PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Béki Gabriella kétperces hozzászólásához szeretnék hozzátenni egy gondolatot. Egyetértek a képviselő asszonnyal abban, hogy ez a törvény sajnos nem szól pénzről. Ez a törvény elvekről szól, ezért is támogatja a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ennek a törvénymódosításnak az elfogadását. Azt is mindenki láthatja, aki megnézi az egy évvel ezelőtt benyújtott törvényjavaslathoz képest a változásokat, hogy ez a törvény sok ponton változott.
Viszont azt is tudni kell, tisztelt képviselő asszony, hogy sajnos hiába fogadná meg a most itt a parlamenti patkóban ülő nyolc vagy tíz képviselő, hogy majd amikor a költségvetési vitához érünk, akkor egy ötpárti módosítási javaslatot fogunk benyújtani, amely ennek a szférának különböző területeire, nem azt mondom, hogy nagymértékű, de kisebb mértékű pénzemelést hajt végre. Én öt éve vagyok országgyűlési képviselő, és azt kell mondanom, hogy egy ilyen vita során mindig azt mondjuk, hogy hát majd amikor a költségvetésnek lesz a vitája, akkor összefogunk, és közösen nyújtunk be módosító javaslatot, de eddig nem nagyon fordult elő ilyen. Egy-egy költségvetési vitában talán egy vagy két ilyen módosítási javaslat van, például a Vöröskeresztnek mint civil szervezetnek sikerült egy ötpárti módosítási javaslattal több pénzt adnunk. Megfogadhatnánk, hogy majd a költségvetési vitában, nem tudom, 2007. november 12-én vagy egy év múlva benyújtunk egy ötpárti módosítási javaslatot, de én ebben sajnos nem hiszek.
Ezért azt gondolom, hogy meg kell majd nézni azokat a módosítási javaslatokat, amiket képviselőtársaim benyújtottak, mert lehet, hogy ezek a módosítási javaslatok arra tudják a kormányt vinni, hogy különböző feladatokhoz mégiscsak több pénzt tudjon hozzárendelni. Azt gondolom, hogy meg kell majd nézni ezeket a módosítási javaslatokat. Ezért örülök bármilyen felvetésnek itt a tisztelt Ház falai között.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem