DR. HEINTZ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HEINTZ TAMÁS
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Mindössze négy nap telt el azóta, az egészségügy művi meddővé tételének újabb lépése, a vizitdíj bevezetése óta. A kórházakban, szakrendeléseken tömegjelenetek zajlanak, az alapellátásban viszont csütörtök reggel óta lényegesen visszaesett a forgalom, a vizitdíj bevezetésének rémhírére ugyanis az elmúlt hetekben százezrével keresték fel háziorvosukat a betegek az ingyenesség reményében.
A felírt gyógyszerek azonban elfogynak, a betegségek is kiújulnak, és akkor eljön az idő, hogy az alapellátás orvosai is komolyan nekiláthatnak kötelezően előírt adóbehajtói feladatuknak. Az SZDSZ folyamatos adócsökkentési ígéretei nem tették lehetővé, hogy az egészségügybe úgy juttassanak forrást, hogy megemelik az egészségügyi hozzájárulást. Pedig ez a lépés egyértelművé tette volna mindenki számára, hogy az ígért adócsökkentés elmarad, és ismételten adóemelés következik. Az önök megoldása a vizitdíj bevezetése volt.
A háziorvosi ellátásban nincs mód a készpénzforgalom kiváltására a vizitdíj-automaták - a miniszteri megbízott szavaival: a vasmancik - alkalmazására. Nem lehet sikeres az a gyógyítási folyamat, amely pénzbehajtási aktussal, alkudozással kezdődik, hogy vajon kell-e vizitdíjat fizetni a betegnek. A vizitdíj megállapítása nem alku kérdése, mert adó formájában hajtják be, és ez a kormány az adószedőt, az orvost fenyegeti megtorlással, ha nem fizettet a beteggel. Önök mindig is féltek a második nyilvánosságtól, mint amilyen az orvos-beteg kapcsolat is. Ugye, nem az a céljuk a vizitdíj bevezetésével, hogy ezt a még létező kapcsolatot is szétverjék? (Babák Mihály: De!)
A 2006-os választási kampány miniszterelnöki tévévitájában az önök jelöltje így támadta politikai ellenfelét a recept- vagy új nevén a vizitdíj bevezetésének említésekor: “Vonja vissza, ha ön úriember, elnök úr, vonja vissza állítását!”
Tisztelt Államtitkár Asszony! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Az ön minisztere nyilván úriember, s ha végre vállalja tévedését, nem kellene visszavonnia a vizitdíjról szóló törvényt? Ne adóztassák tovább a betegeket!
Kérem minisztere válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem