DR. HORVÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Államtitkár Asszony! A csuklótöréses példához változatlanul ragaszkodom, ugyanis a Traumatológiai Szakmai Kollégium ajánlását a minisztérium semmibe vette, és kérdésre azt mondták, hogy valahol meg kellett húzniuk a határt; meg is fizettették a beteggel, tehát élő példáról beszélek. Valóban volt egy olyan változat, ami megjelent a Közlönyben, majd ezt követően elhangzott Gyurcsány Ferenc beszéde a parlamentben, ami után önök 13-án levették a korábban kint lévő rendeleteiket, és egy új, módosított rendeletet tettek fel az internetre. Ugyanakkor ez alapján még nem tudtak a szolgáltatók eljárni, hiszen a hatályos Közlöny a mai nap érkezett meg példának okáért Kecskemétre az intézményekbe.
Államtitkár Asszony! Tisztelettel meghívom önt is meg a miniszter urat is - a miniszter úrnak adunk köpenyt meg körszakállt, hogy ne ismerjék fel -, üljenek be egy-egy rendelésre, nézzék végig, hogy mi történik, nézzék meg, hogy mit okoztak. Szerintem a gyakorlati példa hasznára lesz önöknek, és esetleg megváltoztatják a kusza jogszabályokat, talán visszavonják ezt az egész vizitdíj-mizériát.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem