DR. NAGY KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elnök úr pontosan olvasta fel a címet. A szomorú történet 2006. november 12-én kezdődött, amikor a miskolci Szent Ferenc Kórház értesítést kapott, hogy súlyponti kórházként 120 pulmonológiai, azaz tüdőgyógyászati ággyal működhet tovább.
Ez a kórház, amely tüdőgyógyászati, reumatológiai és kardiológiai betegeket ellátó szakkórház, évek óta gazdaságilag kiegyensúlyozottan, szakmailag magas szinten működik. A kórházigazgató úgy gondolta, hogy az országosan is nagy tekintélynek örvendő reumaosztályra még 40 aktív ágyat pályázik a regionális egészségügyi tanácstól. Számításai részlegesen beváltak, azonban már nem garantált ágyat, nem mint súlyponti kórház, az egészségügyi miniszter 80 tüdőágyra és 40 reumaágyra tett javaslatot. A kórházigazgató ezt az ajánlatot is elfogadta. A regionális egészségügyi tanács ülései elkezdődtek, és ekkor derült ki az igazgató számára, hogy elvették az ágyait és a kórházát.
A szemben lévő Semmelweis Kórház igazgatója, a szocialista önkormányzati képviselő, együttműködve a város MSZP-s alpolgármester-helyettesével, elosztották az ágyait, részben a szemben lévő Semmelweis Kórháznak, részben a diósgyőri kórháznak. 2007 februárjára kiderült, hogy a minisztérium javaslata az, hogy a miskolci Szent Ferenc Kórház 0, azaz nulla tüdőágyat, és 0, azaz nulla reumaágyat kap.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Önök zárt ajtók mögött, a szakmát félredobva, politikai alapon dobálóznak az ágyszámokkal. Ez az igazi botrány. Sőt, Kuncze úrnak mondom, hogy még nem is a jövőbe mutat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mutyi!) Az önök által felállított rendszer szakmai és etikai csőd. A Szent Ferenc Kórházhoz hasonló tüdőosztály és reumatológiai osztály felállítására, bronchológiai és egyéb laboratóriumokkal együtt, közel 1 milliárd forint szükséges, és többéves szakmai munka.
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! - elnézést. Miért akarják tönkretenni az eddig stabilan és szakmailag magas színvonalon működő miskolci Szent Ferenc Kórházat? (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Mert ők kormányoznak.) Miért hagyják teljesen figyelmen kívül a betegek érdekeit, hogy pártalapon dönthessenek emberi életekről? (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Mutyi.) Mikor állítja meg végre valaki az egészségügyi reformnak nevezett arrogáns, szánalmas (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), szakmaiatlan folyamatot?
Köszönöm szépen, és várom válaszát. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Gyilkosság… - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem