ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A diákhitellel kapcsolatos kérdésére örömmel válaszolok, bár közvetlenül a Pénzügyminisztérium az, amely a diákhitel rendszerét működteti, de természetesen szoros együttműködésben dolgozunk a két minisztériumban, hiszen a diákhitel csak egyik eszköze a hallgatók támogatásának, erre majd a válasz későbbi részében szeretnék is kitérni. A diákhitel rendszere mindenfajta ijesztgetés és mindenfajta hangulatkeltés ellenére a bevezetés óta, 2001 óta töretlenül népszerű.
2007 szeptemberétől kezdődően összességében 231 ezer hallgató az, aki ebben a juttatásban az egész diákhitelezés idején részesül. A diákhitel maximális felvehető összegének meghatározása a kormány hatáskörébe tartozik. Bizonyára a képviselő úr is emlékszik arra, hogy a tavalyi évben emeltük meg a költségtérítéses hallgatók diákhitelének összegét 30 ezer forintról 40 ezer forintra. Azt is el kell mondanom azonban, hogy a korábbi években is szinte minden évben emeltük ezt az összeget, mert szándékunkban áll az, hogy a diákhitel továbbra is jelentős segítséget nyújtson a hallgatók megélhetésében.
Ami a kamatot illeti, a diákhitel konstrukciója szerint a kamatot nem a kormány döntései határozzák meg, hanem a piaci döntések. Lényegében az határozza meg a diákhitel kamatát, hogy milyen költséggel lehet hozzájutni, milyen kamattal lehet hozzájutni a diákhitel alapjául szolgáló összeghez a pénzpiacokon. Ezt pedig sok szempontból a gazdaság állapota és a jegybank kamatpolitikája határozza meg. Amikor a jegybank emelte a kamatokat, akkor emelkedett a diákhitel kamata is, amikor a jegybank csökkentette a kamatokat, akkor természetesen ezt a diákhitel is követi. Van némi késés ebben a folyamatban, hiszen fél évre finanszírozzuk a diákhitelt.
El kell azonban mondanom, hogy a visszafizetési kötelezettséget a diákhitel kamata közvetlenül nem érinti, hiszen a jövedelem százalékában van meghatározva a hitel visszafizetésének összege.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem