ERDŐS NORBERT

Teljes szövegű keresés

ERDŐS NORBERT
ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Békésről és a környező településekről az elmúlt időszakban több, tejtermeléssel foglalkozó gazdálkodó is felhívta figyelmemet a tejkvóta igénylése körüli anomáliákra. Ennek jegyében a minisztérium 2005 decemberében jóindulatúan emlékeztette a tejtermelőket, hogy aki kvóta nélkül termel tejet, akár a büntetéssel is szembe kell néznie, amivel még nem is volna probléma, hiszen a kvótát a minisztérium pályázat útján értékesítette.
A pályázati feltételek meglehetősen áttekinthetetlen szövevénye azonban oda vezetett, hogy vajmi kevesen pályáztak, így az a veszély fenyegetett, hogy a tejkvóta zöme a kormány nyakán marad. Hogy ezt a látványos kudarcot elkerülje, a minisztérium ingyenesen hozzáférhetővé tette a korábban még drága pénzen kínált tejkvótát. Ezzel a lépéssel azokat a gazdákat különböztette meg hátrányosan, akik törvénytisztelő módon időben pályáztak a számukra szükséges tejkvótára.
A pályáztatásról érdemes megjegyezni, hogy az első kör, amikor 25 forint plusz áfa áron kínálták a tejkvótát, a termelőknek csupán a kisebb része számára volt elérhető. A második, 40 forint plusz áfás kiírásnál már jóval szélesebb kör számára tették hozzáférhetővé ezt a lehetőséget. Több Békés megyei termelő jelezte, hogy míg első pályázatát elutasították, a drágább második körben már természetesen nyertek.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan történhetett meg, hogy a törvénytisztelő, így időben kvótát vásárlók anyagi hátrányba kerültek azokkal szemben, akik később ingyen kapták meg ugyanezt? Mit kívánnak tenni azon gazdák esélyegyenlősége érdekében, akiknek drága pénzt kellett fizetni a tejkvótáért?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Bravó!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem