GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Arra nem gondoltam, hogy ellenzéki képviselő fog azért megfeddni bennünket, mert a kistermelőket akarjuk segíteni, de ezt is megértük.
Képviselő úr, a jelenlegi ingyenes kvótakiosztás azoknak a gazdáknak jár, ha megnézte a rendeletet, akik maximum 30 ezer kilogramm tejet állítanak elő. Ez, ha jól számolom, öt darab tehén. A következőről van szó. Való igaz, hogy nem volt túlságosan sikeres az elsőkörös kvóta, mert nem vették komolyan a gazdálkodók azt, hogy a tilalom attól tilalom, ha mi azokat a teheneket, amelyek nem rendelkeznek ilyenfajta jogosultsággal, kénytelenek vagyunk a rendszerből kivonni. Képviselő úr, odaáll ön az állatorvos mellé majd a faluba, amikor azt mondja, hogy bocsi, akkor ezt a tehenet el kell vinnünk a kényszervágóba, mert nincs a gazdának kvótája?
Ezért csináltuk ezt a kvótarendeletet, és az a vicc ebben, hogy ezért elsősorban a nagygazdaságok támadnak bennünket, mert ők is szerettek volna ehhez ingyen hozzájutni. Mi meg azt mondtuk, hogy próbáljuk már meg legálissá tenni azt a kistermelői kört, akik egyébként pontosan ennek a kvótának a hiányában egy fillér kiegészítő támogatást nem kaptak, ami 2005-ben literenként 4 forint volt, 2006-ban meg 8, és várhatóan 2007-ben is minimum 8,30 vagy inkább 9 forint körül lesz.
Tehát, képviselő úr, amikor ön azt mondja, hogy káosz van a dologban, semmiféle káosz nincsen, csak szeretnénk rendet tenni, és szeretnénk azokat az ebből megélő embereket legális tevékenységhez segíteni, akiknek eddig nem volt kvótája, mert úgy gondolták, hogy ők úgyis el tudják adni a faluban a tejet, ezért ők nem fognak semmiféle támogatást sem kérni, de nyilván nem akarják magukat legálissá sem tenni. Mi azt szeretnénk, ha ez legális lenne, és azt gondolom, hogy ez egy olyan módszer, amivel lehet.
Egyébként ez azért is fontos, mert az állami kvótatartalékban levő kvóták kiosztását március 31-ig szeretnénk elvégezni, ugyanis az idei évtől el kell választanunk a tényleges termelést a támogatásoknál, az európai uniós top-upnál a kvótától, tehát csak az fog kapni kiegészítő támogatást, függetlenül attól, hogy termel tejet vagy nem, aki kvótával rendelkezik. Ezért szeretnénk ezeket a kvótákat, ha kell, akkor ingyen is kiosztani.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem