DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném megerősíteni, hogy az interpellációban érintett tárgyban dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő 2006. október 9-én elhangzott kérdésére Kondorosi államtitkár úr által adott választ szeretném megismételni és megerősíteni; a kormány álláspontja az adott kérdésben ez alatt az idő alatt nem változott.
Az európai gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a hitelintézetek védelmét nem a jogszabályok és nem a jogszabályok szigorítása biztosíthatja, hanem az érintett szervezetek által alkotott szakmai és üzemi normák biztosítják más országokban. Ennek ellenére Magyarországon az adott témának van jogi szabályozása is természetesen. A jogi szabályozás elemei közül szeretnék kiemelni egy több mint tíz éve hatályban lévő 3/1994-es BAF-rendelkezést, szeretném kiemelni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2001-ben született ajánlását és egy 283/2001-es kormányrendeletet, ami szintén ezt a területet is érinti. Ugyanakkor a pénzügyi szolgáltatási tevékenység megkezdéséhez, folytatásához szükséges, törvény által előírt vagyonbiztosítás is olyan követelményeket támaszt, amely követelmény a biztonság fizikai és más tényezőit is kiemeli.
Az ön által említett, öt évvel ezelőtti eseményt követően valóban kidolgozásra került egy javaslat. Ezt a javaslatot a Pénzügyminisztérium koordinálása mellett a parlament illetékes bizottsága a Bankszövetségnél kihelyezett ülésén is megtárgyalta, és a szakmai viták nem vezettek olyan eredményre, ami alapján azt lehetett volna mondani, hogy a társadalmi vita eredményeképpen egy elfogadható és mindenki által rendben lévőnek ítélt szabályozás lenne kiadható Magyarországon. A viták gyakorlatilag azóta sem értek véget, azóta is tartanak. Én azt remélem, hogy az elmúlt napok történései alapján ama eseménynek a büntetőjogi feltárására, illetve lezárására is megfelelőképpen sor kerülhet.
Az elmúlt években ugyanakkor a törvényi szabályozás is változott e tekintetben: 2005-ben elfogadtuk a parlamentben a személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényt. Ez a törvény is kitér bizonyos kérdésekben, bizonyos ügyekben a hitelintézetekben folyó tevékenység szabályozására, példának okáért e törvény határozza meg, hogy hosszabb ideig kell a rögzített kép- és hangfelvételeket megőrizni ezen intézmények esetében.
Úgy gondolom, hogy a fokozott kockázatnak kitett intézmények biztonságának hatékonysága érdekében elsősorban az adott intézményi kör, szervezetek között kialakult szakmai normák erősítésére van szükség, és természetesen hogyha ezen szakmai normákban az érintettek meg tudnak állapodni, akkor ezt adott esetben kormányrendelettel vagy más jogszabállyal is meg lehet erősíteni.
Ma én azt látom, hogy a Pénzügyminisztériumban elkészített rendelettervezet bizonyos pontjaiban a szakmában olyan viták vannak, amely viták alapján ez a rendelettervezet nem jelenhet meg. Ezért én azt szeretném kérni, és azt tudom ajánlani, hogy ha az érintett szakmai szervezetek e rendelettervezet céljában, szabályozási irányaiban meg tudnak állapodni, akkor minden további nélkül az a fajta szakmai konzultáció folytatható, amit a parlament illetékes bizottsága a Bankszövetséggel megtett, és ezt követően a kormány rendelete elkészülhet és kiadható.
Úgy vélem ugyanakkor, visszatérve a gondolat elejére, hogy - mint ahogy más európai országokban, így Magyarországon is - az érintett szervezetek szakmai kontrollja kell, ami megfelelően befolyásolja ezt a tevékenységet, és ez nyújt garanciát a későbbiekre is.
Köszönöm szépen, és kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem