KARSAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót. Megnyugvással és örömmel hallottam, amit most az államtitkár úr elmondott. Az a levél, amit az előbb szóba hoztam, tartalmaz egy-két olyan visszásságot és olyan problémát, amelyet majd azért megküldök önnek, hogy azokra a kérdésekre írásban legyen szíves válaszolni, merthogy szerintem ha azokat kiküszöbölnék, mindenképpen az ügyet segítené. Nagyon nagy figyelmet fogok fordítani arra, hogy az ön által felvázolt megoldás végül is hozza-e valóban a megoldást.
Nagyon remélem azt, hogy ha ez megvalósul, akkor a jövőben is élőben hallgathatjuk a nagyszerű zenekarokat, zenészeket, és nem feltétlenül a tévé és a magnólejátszó után kell nyúlnunk, ha értékes cigány- és népi muzsikát szeretnénk hallgatni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem