ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném ismét megköszönni kérdését, hiszen újra egy olyan feladatról beszél, amely mindannyiunk számára közös feladatot kellene hogy jelentsen, hiszen az iskolai nevelés mellett és persze a családi nevelés mellett, néha ezek hiányainak kipótlásában rendkívül fontos szerepet játszanak azok a közösségi intézmények, ifjúsági intézmények, amelyek lehetővé teszik azt, hogy iskola után lehessen hova menni, amelyek lehetővé teszik azt adott esetben - és erre is számos jó példa van -, hogy a településen kívül tanuló diákok számára is létezzen a saját falujukhoz, a saját településükhöz való kötődés.
Éppen ezért nagyon fontos az, hogy amikor a forrásokról döntünk, amikor a jogszabályokról döntünk, akkor mindig a szemünk előtt lebegjen az, hogy milyen módon lehet több támogatást, több segítséget nyújtani ezeknek a közösségeknek. Ezt a szót szeretném hangsúlyozni, mert önmagában egy épület, önmagában egy intézmény keveset jelent, ha nem alakul ki egy olyanfajta közösség, egy olyanfajta csapat, amelyikben a szakember és a fiatalok maguk is megtalálják a helyüket, ahol mindenki tisztában van a saját szerepével.
Hadd említsek néhány olyan támogatási sort, amelyik ezt a fajta programot támogatja. A Közkincs-program keretében az elmúlt két évben hetven ifjúsági klub kapott támogatást. Ezenfelül nagyon jelentős összeget biztosítottunk hitelfelvétellel, illetve vissza nem fizetendő támogatással az ifjúsági klubok fejlesztésére. Hasonlóképpen a PANKKK program is hozzájárul az ifjúsági klubok működéséhez, hiszen lehetővé teszi azt, hogy élőzene, élő rockzene, pályakezdő együttesek kerülhessenek ezekbe az intézményekbe. A II. nemzeti fejlesztési tervben jelentős forrásokat szánunk erre a célra, egyrészt a TIOP, tehát a társadalmi integrációt támogató operatív program keretei között, másrészt pedig - hiszen itt a képviselő úr külön kérdezte a kistelepülések helyzetét, ahol bizony a saját forrás előteremtése nehézségeket okozhat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - vidékfejlesztési forrásokból is.
Köszönöm szépen.(Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem