DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ön a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egy tanulmányára hivatkozik, miközben a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról beszél. Szeretném pontosítani, hogy ilyen tanulmány nem létezik. Amire ön hivatkozik, az egy kutatói munka eredménye, azaz nem egy szervezetnek a tanulmányáról van szó.
Ebben a tanulmányban egyetlenegy szó sincs bármiféle kormány bármiféle elhibázott gazdaságpolitikájáról. Ezen túlmenően viszont ennek a tanulmánynak vannak olyan megállapításai, amelyek tanulságosak lehetnek, és itt idéznék a tanulmányból. “Az ezredforduló óta a hazai lakosság bruttó pénzügyi adóssága mind a GDP-hez, mind a rendelkezésre álló jövedelemhez képest jelentős növekedésnek indult, három-négyszeresére nőtt az elmúlt öt évben. A háztartások törlesztési terhe 2000 és 2005 között megduplázódott. 2000-ben az államilag támogatott lakáshitelek megjelenése nagyot lendített a támogatásban érintett hiteltermékek keresletén.” Az is az adott tanulmányból származik, hogy “a legfontosabb makrogazdasági mutatók adott szintje egyensúlyi okok miatt fenntarthatatlannak bizonyult”. Azaz a tanulmány elég világosan és elég egyértelműen tartalmazza azokat a legfontosabb makrogazdasági értékeléseket, amelyek a Fidesz-kormány utolsó hónapjaiban hozott lakástámogatási rendszer fenntarthatatlanságáról szólt. Elég egyértelműen tartalmazza azokat a megállapításokat, ami arra vonatkozik, hogy igazságtalan módon, a hazai felső középréteg befektetési beruházásait támogatták valamennyiünk befizetett adóforintjaiból. Ezért nyilvánvalóan ennek a rendszernek a fenntarthatatlanságát állapította meg a tanulmány is szakmai alapon. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ki is heréltétek.)
Azt gondolom tehát, nagyon egyértelműen lehet azt ma megállapítani, hogy amire ön hivatkozik és amiről ön beszélt, az teljes mértékben egy fenntarthatatlan, elhibázott döntéssorozat következő évekbeli következménye, amelyet nyilvánvalóan az egyensúly érdekében meg kellett és szükséges megváltoztatni. Egyébként pedig, ha arra gondol, hogy azoknak az ingatlanbefektetőknek kell kedvezőbb helyzetet teremteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akiket ön megfogalmazott a kérdésfeltevésében is, ebben nem értünk egyet.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban. - Mádi László: Egyetlen kérdésre sem válaszolt.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem