DR. CSÁKABONYI BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) A Szegedi Városi Bíróság 18B2319/2006/2. szám alatti megkeresésében kérte az Országgyűlés állásfoglalását dr. Lázár János országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Miklóssy Ferenc ügyvezető igazgató feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt. A feljelentő szerint dr. Lázár János országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely polgármestere személyét érintő valótlan, minden alapot nélkülöző, rágalmazó kijelentéseket tett a Vásárhelyi Riport nevű helyi újság 2006. augusztusi számában megjelent “Miről van szó valójában a Keviép-ügyben?” című interjúban.
A feljelentés szerint a sérelmezett kijelentések az interjúban a következőképpen hangzottak el - szó szerinti idézet következik -: “A kft. vezetője, Miklóssy úr megkeresett azzal az igénnyel, hogy áron alul vállalták el az uszodaépítést, fizessen a város nekik utólag a vállalt áron felül. Erre én azt mondtam, hogy minőségi kifogások merültek fel a munkájukkal szemben, és különben sem lettek kész határidőre. Szóval, örülhetnének, hogy nem csökkentjük a díjukat, hanem a szerződött összeget fizetjük ki. Ekkor Miklóssy úr mutyizni akart. Mire én a figyelmébe ajánlottam, hogy elég közel van az ügyészség is, a rendőrség is ahhoz, hogy áthívjam őket. Erre azzal fenyegetőzött, hogy zsebében van a teljes politikai ellenzék Vásárhelyen, sőt fideszes meg bírósági kapcsolatai is vannak, mindent el tud intézni, én pedig megüthetem a bokámat, ha nem fizetek. Ekkor megköszöntem a látogatását, és közöltem vele, hogy a város áll elébe mindennek - ami ezután történt, az egész bírósági procedúrával, ahogy a svájciak mondják - az égig bűzlik.” - eddig szól az idézet.
A mentelmi bizottság az ügyet 2007. február 12-én tárgyalta. Az ülésen dr. Lázár János képviselő úr egyéb közfeladatai ellátása miatt nem tudott megjelenni. A bizottság álláspontja szerint a sérelmezett interjúban tett kijelentések nincsenek összefüggésben az érintett országgyűlési képviselői tevékenységével, azokat mint Hódmezővásárhely polgármestere nyilatkozta. A feljelentő nem tekinthető közszereplőnek. Mindezek miatt az ügyre nem alkalmazható az Alkotmánybíróság 36/1994. számú, illetve a 34/2004. számú határozatai szerinti mentesség, mivel nem közszereplő feljelentőről van szó, illetve nem országgyűlési képviselői megbízatásának gyakorlása során tette dr. Lázár János a sérelmezett kijelentéseket. A képviselő úr érdeke továbbá, hogy az ügy bíróság előtt tisztázódjon, különös tekintettel az interjú második felében foglaltak miatt.
Mindezek alapján a mentelmi bizottság 6 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. Lázár János országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben függessze fel.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem