DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Képviselő Úr! Igen tisztelt Magyar Országgyűlés! A magyar oktatástörténetben az elmúlt másfél évszázadban is nagy hagyománya van a tehetséggondozásnak. Különböző korszakok más- és másként mérték fel ennek lehetőségét, de azt gondolom, hogy ebben a Házban, ahol annak idején többek között Eötvös Loránd is javaslatot tett az akkori párizsi École Normale Supérieure mintájára létrehozandó tehetséggondozó kiválósági kollégium létesítésére - ebből lett a báró Eötvös József kollégium a teljes későbbi hagyományával -, helyes és fontos dolog a huszonegyedik század egyik első évében a magyar tehetségről és annak gondozásáról beszélni.
(13.20)
Ha méltányosak akarunk lenni, és ha végignézzük az elmúlt időszakot, azt kell mondjam, hogy a rendszerváltozás óta minden kormány foglalkozott és hozzátett valamit a tehetséggondozáshoz. Így volt ez 1998 előtt és ’98 után is. ’98 és 2002 között, egészen pontosan 2000-ben jött létre az Arany János tehetséggondozó program. Helyes, hogy létrejött, jó dolog, hogy megcsinálták, és folytattuk, mert úgy gondolom, úgy gondoltuk, hogy ez folytatásra érdemes és méltó dolog.
Az előző kormány idején pedig, Magyar Bálint minisztersége idején létrejött az Útravaló-program, amely szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges, jó képességű fiatalok gondozását tűzte ki célul. Hadd mondjam el önöknek, hogy ebben az évben több mint hétezer diák vesz részt ebben a programban mentoraikkal, tanáraikkal együtt. A véletlen úgy hozta, hogy épp ezekben az órákban, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből sok-sok busszal érkeznek azok a diákok, az Útravaló-program résztvevői, akik az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával a Van Gogh-kiállítást nézik meg a Szépművészeti Múzeumban. Egy csipetnyi hozzáadás, de talán hozzájárul egy nagyszerű élményhez ezeknek a szegény sorból származó, ám tehetséges, kitűnő fiataloknak a tehetséggondozása.
Képviselő úr kérdésére, napirend előtti felszólalására hadd mondjam el, hogy az előző programokat folytatva, kiegészítve és újakkal megtoldva a köztársaság kormánya átfogó tehetséggondozó program megvalósítására készül. Ez a Magyar Géniusz program, amely az Új Magyarország fejlesztési tervben jelentős szerepet kap. 2007 és 2013 között a nemzeti fejlesztési tervben összesen 55 milliárd forint kerül elkülönítésre, és ebben az évben 2007. harmadik negyedévétől elindul a program, amely várhatóan 2008-tól már ösztöndíjasokkal büszkélkedhet.
Szeretném fölhívni a figyelmet, hogy az Arany János, illetve az Útravaló-programon túl meghirdetünk egy pályázati programot: Út a tudományhoz, illetve épp a korábban említett Eötvös Loránd tiszteletére Eötvös Loránd pályatárs ösztöndíjprogramot. Ez két fő részből áll: részben kimagasló eredménnyel tanuló, kutatási projektekben aktívan közreműködő tehetséges hallgatóink számára, más tekintetben nemzetközileg is elismert, a külföldi tudományos életben is eredményeket felmutató doktorjelöltek, doktoranduszok, oktatók és kutatók számára. Több más program keretében, a nemzeti kiválóságok kollégiumát létrehozva, az integrált tehetségsegítő program meghirdetésével, vagy például a Nők a tudományban - mind ez ideig egyébként a magyar oktatási és tudományos életben ilyen jellegű program nem volt - meghirdetésével kívánjuk a szociálisan hátrányos helyzetű tehetséges fiatalokat, kutatókat, oktatókat ebben a nagy nemzetközi versenyben, amely a XXI. században vélhetően a legélesebb, az információhoz és a tudáshoz való hozzáférésben megfelelő módon úgy támogatni, hogy ténylegesen a tehetséghez, a tehetség kibontakoztatásához és megvalósításához arányos legyen.
Ebben kérem tisztelettel éppúgy a kormánypárti frakciók, mint az ellenzéki frakciók támogatását és együttműködését, mert a tehetségnek nincsen színe.
Őszintén köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem