CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Remélem, az általam felvetett problémákra néhány szót szólni fog, mert az a furcsa helyzet áll elő, hogy nem oly régen egy határőrséggel kapcsolatos, az önök illetékességébe tartozó kérdésben az egészségügyi miniszter reagált a napirend utáni felszólalásomra. Remélem, hogy most fordítva megtörténik az, hogy ön néhány szóban reagál azokra a problémákra, amelyeket felvetek.
Nyugodtan mondhatom, drámai helyzet alakult ki a kormány elmúlt négyéves tevékenysége, meggondolatlan politikája miatt. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány kimondottan csak politikai okoktól vezérelve, az emberek jóhiszeműségét kihasználva követhetetlenül elszórt százmilliárdokat, és mostanra olyan helyzet alakult ki, amelyet önök szakértelem vagy szándék hiányában nem akarnak kezelni.
Ennek a holnapot soha figyelembe nem vevő politikának lett az az eredménye, hogy el akarják venni az emberektől a pénzt azokon a területeken is, ahol annak hiánya már emberi életeket követelhet. Igen, az egészségügyről beszélek, és ezen belül szeretném felhívni a figyelmet a kórházak, ezen belül egy súlyponti kórház nehéz helyzetére.
Szeretném felhívni a figyelmet, ha egyáltalán a kormány részéről még bárki is akar foglalkozni ezzel a kérdéssel és ezen keresztül az emberek sorsával.
Ha itt lenne az egészségügyi miniszter, arra kérném, hogy találkozzon a kórházak főigazgatóival, hallgassa meg őket, s talán akkor ráeszmélne, hogy ez a reformnak álcázott, hazudott egészségügy- és kórházcsonkítás nagyobb károkat fog okozni, mint azt ő hinné. Ha itt lenne az egészségügyi miniszter, kérném, hogy találkozzon Nagykanizsa kórházának vezetőjével és dolgozóival, akik bemutatnák neki, mennyire nehéz helyzetbe hozza a betegellátást és a betegeket a nagykanizsai kórházon elvégzett amputáció.
Kórházunk arányait tekintve a legtöbb aktív kórházi ágyát veszíti el, ha csak a súlyponti kórházakat vesszük figyelembe. A sebészet, a belgyógyászat, a pszichiátria az aktívágyszám-csökkentés után szinte képtelenek lesznek feladatukat maradéktalanul ellátni. Ha ez így történik, emberek maradnak ellátatlanul. A kérdés az, hogy a kormány ezt akarja-e.
Kórházunk 156 aktív ágyat veszít el akkor, amikor a közelében három nem súlyponti kórház aktív ágyai fognak jelentős számban megszűnni. Tehát a nagykanizsai kórháznak jelentősen meg fog nőni az ellátási köre. Ekkor a kormány elveszi a gyógyítás lehetőségét az orvosoktól és a gyógyulni akaró betegektől. Egyszerűen fogalmazva, önök beteg embereket fosztanak meg a gyógyulás lehetőségétől. Úgy tudom, hogy titkos találkozókon vagy titkos találkozón nem szakemberekkel egyeztetett például a miniszter a nagykanizsai kórház aktív ágyainak számáról. Ilyen például Nagykanizsa szocialista országgyűlési képviselője, aki a hírek szerint nem képviselte városának, a nagykanizsai választókörzetnek és a nagykanizsai embereknek az érdekeit.
Miért kellett egy ellátásiterület-bővülést megélő kórház lehetőségeit korlátozni, hacsak azért nem, mert például Nagykanizsa esetében így akartak politikai bosszút állni az itt élőkön azért, mert az önkormányzati választásokon nem az jött be, amit a kormánypártok akartak? Ha itt lenne az egészségügyi miniszter, kérném, hogy gondolja át még egyszer az ezeket a károkat okozó leépítő lépéseket. Beszéljen volt kollégáival, a kórházigazgatókkal; próbálja megérteni őket, azokat, akiktől elszakadt, és próbálja megérteni az aggódó betegeket.
Kérném a minisztert, ha itt lenne, gondolja át a súlyponti kórházak aktív ágyai leépítésének mértékét, főként ott, ahol az ellátási terület jelentősen megnőtt, ahol az ellátandó emberek lélekszáma megnőtt. Kérném a minisztert, ha itt lenne, tekintse át döntését, mert sok egészségügyben dolgozó ember fogja elveszíteni munkáját. Nagykanizsán a számítások szerint több mint 200 ember fogja elveszíteni munkáját, közöttük olyanok is, akik 2006 tavaszán még hittek önöknek.
Kérném a minisztert, ha itt lenne, hogy a nagykanizsai kórház helyzetét tekintse át, nehogy a kórház ne tudja ellátni feladatát, károkat okozva ezzel az embereknek. Kérném a minisztert, hogy ne okozzon károkat a kórházban dolgozóknak, akiket a hivatástudatukból eredő felelősség, az emberek iránt érzett tisztelet és szeretet motivál mindennapi gyógyító tevékenységükben.
(21.00)
Kérem önön keresztül a kormányt, ne engedje, hogy emberi tragédiák következzenek be. Ne engedje, hogy legközelebb nekem, más képviselőtársamnak vagy a sajtónak azzal kelljen foglalkoznia, hogy azért hunytak el emberek, mert az MSZP-SZDSZ-kormány felelőtlenül tönkretette a magyar kórházakat!
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem