DR. KONDOROSI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. KONDOROSI FERENC
DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azért is merek válaszolni az ön által felvetett kérdésre, mert ismerem a kanizsai kórház sorsát, és nem titkos tárgyalásokon, de magam is találkoztam több orvossal, noha nem a mi tárcánk portfóliója ez az ügy.
Ami a kórháztörvényt illeti, a célja: megbízható, minőségi szolgáltatást nyújtó és a nyilvánosság által ellenőrzött, valódi biztosítási elven működő egészségügyi rendszer megteremtése, továbbá az intézmények működésének átláthatóvá, ellenőrizhetővé és számon kérhetővé válásának biztosítása. Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény a nagykanizsai városi kórházat kiemelt súlyponti kórházként határozza meg.
A Nyugat-dunántúli Regionális Egészségügyi Tanácsban a kórházra vonatkozó miniszteri javaslatot elutasították, ugyanakkor érdemi döntés nem született a törvényben meghatározott kapacitások felosztásáról. Ennek ismeretében a kórház főigazgatója az intézmény tényleges szerkezetének kialakítása érdekében javaslatot küldött a minisztériumba azzal, hogy amennyiben lehetőség van rá, a döntések meghozatalakor ezeket vegyék figyelembe. Főigazgató úr szerint a miniszteri javaslat, a csökkentett kapacitással történő üzemelés a kórház osztályainak többsége esetében elfogadható. A jövőben a kórháztörvény értelmében 360 garantált aktív ágyon folyna betegellátás. Meg kell jegyezni, hogy 2006-ban ez a kórház 72,9 százalékos ágykihasználással működött, az országos ágykihasználtság ennél jóval magasabb volt. A gyermekgyógyászat, a fül-orr-gégészet, az urológia ágykihasználtsága az országos kihasználtságnál jóval alacsonyabb volt.
A tényekhez az is hozzátartozik, hogy a közelben Zalaegerszegen, Keszthelyen és Hévízen is működik kórház. Zala megyében összesen 251-gyel, azaz 5 százalékkal csökken az ágyak száma, tehát az úgynevezett szakmacsoportok aktív ágyainak csökkenése minimális, és Nagykanizsa, illetve vonzáskörzete esetében semmiféle betegállás nem tekinthető veszélyeztetettnek. Kérem, hogy legyen kedves átgondolni ezeket a tényeket.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem