ERDŐS NORBERT

Teljes szövegű keresés

ERDŐS NORBERT
ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány egészen egyedi, már-már abszurditásba hajló mélyrepülésének egyik legszemléletesebb példája az ár- és belvízkárok enyhítése körül kialakult helyzet. Elnézve a kormányzat kárenyhítéssel kapcsolatos munkáját és a felépített kommunikációs stratégiát, nem túlzás azt állítani, hogy a mai Magyarországon már semmin sem szabad meglepődni, így azon sem, hogy egyetlen centiméter, azaz egyetlen centiméter egész településeket zárhat el a belterületi belvízkárok enyhítésére elkülönített másfél milliárdos kerettől. Önkéntelenül is eszembe jut erről az a film, ahol egy angol falucska lakói heroikus munka árán emelték magasabbra a falu határában emelkedő hegyet, amikor azt a statisztikusok dombbá akarták minősíteni.
A bel- és árvíz által fokozottan veszélyeztetett Békés megye települései is megdöbbenéssel olvasták a költségvetési törvény belvízrendezéssel foglalkozó 5. számú mellékletét. Ebből kiderül, hogy 2007-ben csak azok a Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei városok pályázhatnak belterületi belvízrendezésre, amelyek tengerszint feletti magassága nem haladja meg a 85 métert. Nem egy település van Békés megyében, amely csupán centiméterekkel lépi túl ezt a varázsszámot. Ismerve az évek óta tartó mellőzöttségükből eredő elkeseredettségüket, nem lepődnék meg, ha pár centit lehordanának a balszerencsét jelentő területekről.
Az Alföld átlagos magassága 108,5 méter, míg Békés megye 90 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, így a fenti kritérium valószínűleg számos várost érint hátrányosan. Az indoklás szerint a belvíz szempontjából legmélyebben fekvő települések a legveszélyeztetettebbek, mint ahogy azt Lamperth Mónika miniszter asszonytól az írásbeli kérdésemre adott válaszából megtudhattam. Nos, ez a kitétel egy úszómedence esetében talán meg is állja a helyét, amelynek tényleg a legmélyebb sarkában áll meg a víz. Ugyanakkor a Kárpát-medencében egészen más viszonyok uralkodnak. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a belvíz kialakulása és a tengerszint feletti magasság között nincs szoros összefüggés. A belvíz a talajban történő vízmozgás és nyomáskülönbség, illetve komoly mértékű csapadék hatására alakulhat ki, függetlenül a magasságtól. Ismerve az elmúlt évek rendkívül rapszodikus időjárási viszonyait, illetve a csapadék egyenetlen területi eloszlását, talán joggal feltételezhetjük, hogy ezekre még a Gyurcsány-kormány sem bír komolyabb befolyással.
A rendelkezés abból a szempontból is aggályos, hogy ellentmondásba került a területrendezésről szóló törvénnyel, amely kimondja, hogy azok a települések, amelyek az ár- és belvízkárok miatt két, egymást követő évben részesültek a vis maior keretből, címzett támogatásra is pályázhatnak, miközben tudjuk jól, hogy a címzett támogatásokból a megyei önkormányzatok most ki lettek zárva, illetőleg 40 milliós vis maior keret áll egy megye rendelkezésére. A kormány diszkriminatív gazdasági és humánpolitikája által padlóra küldött, ráadásul földrajzi szempontból is mélyen fekvő kistelepüléseket ugyanakkor az tölti el aggodalommal, hogy a melléklet ráadásul csupán városokról beszél.
És hogy a káosz teljes legyen, a rendelet nem szól arról az egyébként meglehetősen gyakori esetről sem, amikor egy település - bocsánat, jelen esetben csak városokról szólhatunk -, szóval egy város szerencsésebbik része az álomhatár alatt, míg a peches kerületek történetesen e felett terülnek el. Ebben a helyzetben könnyen előfordulhat, hogy - mivel önök átlagmagasságban gondolkoznak - a város az átlag alapján kikerül a kormány kegyeiből, ugyanakkor a valóban mélyen fekvő városrészeken akár harcsát is tenyészthetünk, hogy esetleg ezen a címen jussunk a kieső támogatáshoz.
Válaszában a miniszter asszony elmondta, hogy a belterületi belvízrendezés támogatására a 85 méter alatti települések részére mintegy másfél milliárd forintot különítettek el, amely nem csökkenti a többi településre szánt összeget. Miután ez a lehetőség igen kevés várost érint, csak reménykedni tudunk abban, hogy az ebből kiesőkre fordítható összeg legalább nem csökken tovább az eddigiekhez képest.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy milyen emlékeket ébreszt a Viharsarokban az, amikor a Magyar Szocialista Párt belvízkárrendezést emleget. A szocialista kormányok által ígéretekkel eddig is jócskán elhalmozott Békés megye belvíz sújtotta településein a legutóbbi átgondolatlan intézkedések nyomán 2006-ban a károsultak 30-60 százaléka jobbnak látta lemondani arról, hogy a vis maior keretből igényeljen kárenyhítést.
Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetlenegy kérdésem lenne önhöz: mekkora összeg áll a Békés megyei kistelepülések, illetve a 85 méter felett vegetáló városok rendelkezésére a belvízkárok enyhítésére a tavalyihoz képest?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
(21.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem