ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Azt is tudjuk persze, hogy a szép tervek és szép koncepciók nem sokat érnek, ha nem tartoznak hozzájuk egyértelmű finanszírozási szabályok és érdekeltség, éppen ezért a 2007-es költségvetésben - bizonyára emlékeznek rá - külön normatíva támogatja a kistelepüléseken lévő, társulási formában működő óvodák és alsó tagozatok működését, éppen azért, hogy az anyagi feltételek is rendelkezésre álljanak.
Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében azt a célt tűztük ki, hogy minden diák számára színvonalas iskolát, megfelelő informatikai hátteret, jó szakmai körülményeket biztosítunk. Ennek feltétele az, hogy az iskolafelújítási programunk, “A XXI. század iskolája” program alkalmazkodjon az egyes települések sajátosságaihoz, feltétele az, hogy partnereink legyenek az önkormányzatok és a regionális fejlesztési tanácsok. A leginkább leszakadó, legnehezebb helyzetben lévő kistérségek támogatását szolgálja a “Befogadó iskola” programunk, amelynek keretében a 28 legrosszabb helyzetben lévő kistérség jut többletforrásokhoz.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem