ALEXA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

ALEXA GYÖRGY
ALEXA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm egyébként az elektronikus segítség nélküli bizalmat is az elnök úrtól. (Gőgös Zoltán: Csíptesd fel!) Tegyem ide? Jó. (Fölcsípteti a mikrofonját.) Ezt is köszönöm.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egyébként persze, ha sok mindennel vitatkoznék is, amit itt Koszorús képviselő úr a kormánypárt és a kormányoldal ostorozása közben mondott vagy inkább mondásával ostorozott bennünket, tehát ha ezekkel külön-külön némelyik állítással vitatkoznék is, azt alátámasztotta, és én ezzel tökéletesen egyetértek, képviselő úr, hogy van teendő ezen a területen bőven.
Mint ahogy Molnár képviselőtársammal én abban, mondjuk, vitatkoznék, hogy egyébként a nyugat-európai önfegyelem és gyakorlat magától alakulna pozitívabban, mint a magyarországi. Azt gondolom, hogy egyébként éppen az erősebb fogyasztóvédelmi kultúra az, amely önmérsékletre szorít olyan szervezeteket, amelyeknek egyike-másika, ha Magyarországon kezd el tevékenykedni, mondjuk úgy, hogy ezt az önfegyelmet annyira az elején nem érzi.
Ezért is gondoltam azt Mesterházy képviselőtársammal, hogy célszerű lenne parlamenti képviseletét adni ennek a témakörnek. Bár egyébként én a magam részéről azt gondolom, hogy a Szociális Minisztériumnál mint kérdés ez jó helyen van. Az egy más kérdés, hogy például azzal én is egyetértenék, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság teljes egészében a minisztériumhoz tartozzon, és ne legyen törésvonal a hatósági apparátusban. Lám, ez is egy teendő. Azt gondolom, hogy a nemsokára létrejövő bizottságban ezeket a dolgokat is megbeszélhetjük. Mint ahogy azt is gondolom, hogy valóban a megszületett jogszabályokat, a fogyasztóvédelmi törvényt célszerű áttekinteni, megnézni, hogy mik azok a dolgok, amiket a mai korhoz, a mai kor követelményeihez kell igazítani, sőt esetleg a várható hatásokhoz.
Az élelmiszer-biztonság kérdése az, ami most leginkább fölmerül, akár a hétvégi híradások, akár a tavaly őszi események kapcsán, de azt már tisztáztuk az ötpárti egyeztetésen, és egyetértettünk önökkel abban, hogy ennél sokkal szélesebb spektrumával kell majd hogy foglalkozzunk. Hiszen gyakorlatilag a szolgáltatásoktól, a pénzügyi, banki szolgáltatásoktól, az áruértékesítéstől kezdve egy csomó olyan hely van, ahol egyébként a fogyasztó kiszolgáltatottságát igyekezni kell csökkenteni.
(16.30)
A civil szférát valóban erősíteni kell. Azt gondolom, hogy végig kell gondolnunk közösen, hogy azok a támogatási modellek és formák, amelyek egyébként a ’97-es törvény következtében alakultak ki vagy egyébként léteznek, megfelelőek-e. Itt egyébként nem erről vitatkozunk főképp, de azt gondolom, hogy arra is figyelnünk kell, hogy ne mi döntsük el, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek ezeken a területeken működhetnek. Itt a polgári öntevékenységnek nagy teret kell biztosítani. Éppen az az egyik fő cél, hogy a polgári önvédelmet erősítsük ebben a kérdésben. Nincs az a hatóság és nincs az a százezer fős apparátus, amelyik egyébként pótolni tudná azt, ha az egyénben nem tudjuk megerősíteni azt a vágyat, hogy megharcoljon az igazáért akár filléres kérdésekben is. Ezt semmilyen hatóság átvenni tőle nem tudja.
Azt gondolom végül, ami egyik fontos dolga lehet a mi bizottságunknak, hogy ebben az esetben nem valamifajta magamutogatás, ha a nyilvánosság számára próbálunk és a nyilvánosság bevonásával próbálunk működni, hiszen a nyilvánosság az egyik legjobb eszköze a fogyasztóvédelemnek a kapitalizmusban. Azt lehet látni, hogy ezek a kisebb-nagyobb cégek mennyivel szívesebben fizetnek ki büntetéseket, mint hogy kerülnek be az újságba. Nekünk, azt gondolom, lehet az dolgunk, hogy bizonyos problémákkal foglalkozva, amelyek a fogyasztók nagy csoportjait érintik, rátereljük a nyilvánosság figyelmét, és ez, azt gondolom, önmagában is preventív hatással lehet.
Befejezésül pedig: úgy képzelem - és az ötpárti egyeztetés is erről győzött meg -, hogy ez lehet egy olyan kérdés, amelyben párthovatartozástól függetlenül egyet tudunk érteni. Nyilvánvaló, és én ezt teljesen fel is fogom, hogy a kiosztott szerepekből következik az, hogy mi majd még sok kritikát kapunk, hogy jól irányítjuk-e az apparátust vagy nem, jól dolgozik-e a minisztérium vagy nem, ez bőven belefér ebbe a politikai szituációba. De látom annak a lehetőségét, hogy a fő kérdésekben egyetértsünk, és én a magam részéről - ha minden igaz, a bizottság majdani elnökeként - várom is segítő közreműködését képviselőtársaimnak.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem